Hitelesnek minősítették a legkorábbi Jézusról szóló, írott beszámolókat tartalmazó, eddig vitatott ólom kódexeket

Hitelesnek minősítették a legkorábbi Jézusról szóló, írott beszámolókat tartalmazó, eddig vitatott ólom kódexeket

A történet azzal kezdődött, hogy 2007-ben Jennifer Solignac-nak és David Elkingtonnak képeket mutattak az újonnan felfedezett könyvekről, pontosabban kódexekről. Ők igencsak meglepődtek, mert csaknem teljes mértékben szennyezett (nem tiszta) ólomból készültek. Minden abbéli kísérletük, mely a kódexeket a nagyközönséggel szerette volna megosztani, csakhamar vitákhoz és elutasításokhoz vezettek, mondván, azok hamisítványok. Ezek a minősítések olyan emberektől és intézetektől származtak, akik és amelyek sohasem látták a kódexeket. A türelmes elemzés és vizsgálat azonban feltárta a tényt, miszerint mindegyik autentikus és ókori.

 

Az ólomzsineggel átkötött, ólomtáblákból álló sorozat –vagyis a kódexek – száma eléri a hetvenet. Sok jó felbontású képet tartalmaznak. Egy völgyben fedezték fel őket valahol Észak-Jordániában. Valamikor 2009-2011 között a kutatók több ízben is jártak arra. Sok olyan dolgot feltártak, amelyek a nagyon régi lakóhelyek jeleire utaltak. Találtak többek között a korakeresztények által lakott barlangokat, s egy érintetlen keresztény szerzetesi cellát is.

 

(© David Elkington)

 

„Fontosabb, mint a holt-tengeri tekercsek” – közölte Ammanban az antikvitásokért felelős igazgató.

A dokumentumok 2007-ben láttak először napvilágot, amikor a kezdeti vizsgálatokra felkérték az említett kutatókat. Első pillantásra nem tűntek figyelemre méltóknak: ütött-kopott, szokatlan könyvek voltak, amilyenekkel a szabad piacon találkozhatunk. 1945 óta –a Nag Hammadi-ban talált szövegek felfedezésétől kezdve rengeteg hamisítvány kering közkézen.

 

Amikor viszont megtudtuk, hogy teljesen ólomból készültek, akkor már sejtettük, hogy valami egyedülálló dolgot sodort elénk a Sors. – Így emlékeztek vissza a kutatók.

A londoni Palestine Exploration Fund vizsgálata hamarosan megerősítette ezt: ólom kódexek témájában semmi ehhez foghatót nem találtunk.

 

Az egyik ólom kódex belsejében lévő jelképek. (© David Elkington)

 

A kódexek hitelesek

 

Számos tekintélyes laboratóriumban végeztek vizsgálatokat. Igazolták az ólom római eredetét. De vajon eredeti vagy a leleményes hamisítók újrahasznosításának szüleménye a naiv, ámde roppant gazdag vásárlók megtévesztése céljából? – ez volt a fő kérdés.

 

10 év múltán és 15 különböző vizsgálattal a hátuk mögött a kutatók bizonyosan tudják, hogy eredeti kincseket találtak. Addigra viszont egy elnyomó kampány indult be ellenük.

Prof. Roger Webb, a University of Surrey’s Ion Beam Centre-ből (az a Surrey Egyetem ionsugárzással foglalkozó központjából) kollégájával, Matthew Hood független elemzővel karöltve végül képes volt teljes mértékben megcáfolni ezt a feltételezést. Nem csupán a fém (amiből készült) ősi, hanem minden jele ókori. A kódexek autentikusak!

 

A korrózió jelei, amelyek jelzik jelentős számú lapozásra engednek következtetni

(© David Elkington)

 

A sugárzás és a korrózió nyomában

 

Eleinte nem tapasztaltak radioaktivitást a fémben. Kiderült, hogy nem modern kori.

„Az ólom természetesen módon tartalmaz egy olyan radioaktív izotópot, ami a kibányászása után lassan bomlik le. Az ólom úja tud aktiválódni a levegőben lévő radioaktív polónium hatására. Ez a természetben előforduló radonból eredhet, ami polóniummá bomlik le, maga a polónium végül a radioaktív ólom-izotóppá válik – ez a kódexek külső és belső lapjai között megfigyelhető különbséget idéz elő, ami azt jelenti, hogy a tárgyak elemzését körültekintően kell végezni.” – nyilatkozta Webb professzor.

Annyit tegyünk hozzá, hogy az 1945-ös első atombombarobbantások hatására polónium került a légkörbe, s azóta a világ bárhol bármilyen kovácsműhelyben is készítenek fémet, az radioaktív polóniumot tartalmaz. Erre célzott a professzor.

 

A korrózió állapota szintén kritika tárgya.

A modern ólom nem csak nagyon tiszta, hanem képlékeny, szinte gyurmázható. A kódexek ólomja egyáltalán nem tiszta, törékeny és néhány esetben könnyen eltört. Egyszerűen fogalmazva, soha senki nem látott még ilyen ólmot. Mikroszkóp alatt nagyon idősnek tűnik, s a kristályos szennyeződéssel együtt, ami kiszipolyozza a fémet és a nyomában lyukak keletkeznek, összességében legalább 1800 évesnek mondható.

 

Az ásványi összetevők jelentős gyarapodása lyukakkal és repedésekkel. (© David Elkington)

 

Hírdetés

Szent szimbólumok

 

A kohászati vizsgálatok befejeztével rá kellett jönnünk arra, hogy voltaképpen mik is ezek. A válasz drámai, megdöbbentő és mélyen szent volt.

A könyvkollekció mérete egy átalagos kézikönyvével egyezett meg. Néhány kisebb volt, nem nagyobb egy emberi tenyérnél. Mindegyiken pálmaleveles, menórás és egyéb illusztrációk voltak. Az írások többsége paleo-héber, ami Krisztus előtti ezer évre nyúlik vissza. Sokatmondóan arámi is látszódott rajta – ez Jézus idejében közvetítő nyelv volt. Így volt egy kapcsolódási pontunk a két időszak között.

Az egyik legérdekesebb a kódexek képei között a templomjellegű építészet volt. Az egyik kódexben a templom belseje látható, ami korabeli körülmények között tiltott képnek számított, ahogyan a hétágú menóra ábrázolása is. Akkoriban erre Isten saját bútoraként tekintettek és a Szentek Szentjéből származott.

 

A hétágú menóra. (© David Elkington)

 

Vajon ezért pecsételték le és rejtették el barlangokba a kódexeket? Csak a beavatottak láthatták a titkokat? Ezsdrás második könyvében olvashatunk arról, hogy 94 könyvet készítettek, melyek közül hetvenet egy barlangban rejtettek el.

A Jelenések Könyvben említésre kerül egy kis könyv (máshol tekercsnek fordítják). Ennek leírása ráillik a felfedezett kódexre. Az első borítóján egy nazarénus jellegű alak portréja látható. Ennek leírása egy apokalipszisre utal, nem a világvégére, hanem egy látomásra, a templom titkairól szóló könyvre.

A vizsgálatokban részvevő kiváló tudósok véleménye szerint a könyv szövegei az eddig felfedezett legrégebbi korakeresztény dokumentumok.

Azonban a szöveg nem tűnik többnek, mint véletlenszerű idézeteknek a Példabeszédek, a Zsoltárok, a Dániel és más ószövetségi könyvekből. Mit próbálnak közvetíteni?

 

(© David Elkington)

 

Tanúbizonyságok

 

Az igazságról tanúskodnak, amely a messiás szájából hangzott el. Ezek a könyvek egy messiás eljöveteléről mesélnek, aki egy nagy Király lesz, aki majd felszabadítja népét az elnyomásból, ugyanakkor a világból való kiszabadulásról, a Caesarnak fizetett kötelező adó terhétől való megszabadulásról is beszélnek. Szólnak többek között egy olyan nagyszabású eseményről, amikor a messiás majd eljön, hogy irányítson.

Ezeket a könyveket előre megjósolták. Az 1950-es években Dr. Hugh Schonfield a Damaszkuszi dokumentum, az egyik holt-tengeri tekercs fordítása közben vette észre, hogy egy fémkönyvről tesz említést, egy igazán szent tárgyról, ahogy azt a tekercs állította, aminek a borítóján a Szent portréja található. Ez jó leírása a kutatás középpontjában álló kódexnek.

 

Isten arca? David Elkington)

 

Ez vajon az első ikon lehet? Vajon Jézus visszatért, ahogy az Újszövetségben megjósolta?

A kereszténységnek vannak titkai. Márpedig ha valakinek titkai vannak, akkor hatalma is van azok felett, akiknek nincsenek. Talán ezért tartanak egyes emberek és szervezetek ezektől a szent relikviáktól.

Talán a középkorban ezért adták utasításba egyes pápák – például III. Ince pápa – az ilyen dokumentumok felkutatását és megsemmisítését.

Az elkövetkezendő hetekben várjuk a Surrey Egyetem legfrissebb, korszakalkotó adatait a kódexek elemzését illetően.

 

 

Top Image: An authentic codex, left, as opposed to a modern forgery, right, which is crude by comparison and betrays all of the hallmarks of modern manufacture: not the uneven patina, which is obviously applied and not accrued by age. Source: (© David Elkington)

By David & Jennifer Elkington

 

A cikk alapjául szolgáló forrás:  https://www.ancient-origins.net/artifacts-ancient-writings/controversial-jordan-codices-earliest-written-account-jesus-confirmed-020640

A cikket írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

The post Hitelesnek minősítették a legkorábbi Jézusról szóló, írott beszámolókat tartalmazó, eddig vitatott ólom kódexeket appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »