Hankó Balázs letartóztatásban marad, döntött a bíróság

Hankó Balázs letartóztatásban marad, döntött a bíróság

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság 2026 október 1-jén kihirdetett döntését, amivel két gyanúsított letartóztatást rendelte el az NKA-ügyben. A döntéssel szemben a gyanúsítottak és a védők fellebbeztek. A gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás – közölte a törvényszék. Hankó Balázs volt fideszes miniszterről és államtitkáráról, Varga-Bajusz Veronikáról van szó, és 17 milliárd forintnyi összegről.

Mint a törvényszék közleménye fogalmaz, a fellebbezések kapcsán eljárt Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, csakúgy, mint a szökés, elrejtőzés, valamint bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye. Erre figyelemmel a nyomozási bíró döntését helybenhagyta, a törvényszék döntése végleges.

A közlemény szerint „a megalapozott gyanú szerint a Nemzeti Kulturális Alap működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított – mint a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, az alap elnöke – irányításával arra használták fel, hogy azon keresztül az ideiglenes kollégium rendelkezése alá kerülő vagyont – részben, de tömegesen – jogszabállyal és az alapító határozattal jóváhagyott céltól eltérően használják fel.

Az ily módon 2025. július 1-től meghirdetett egyedi pályázati lehetőségre beadott kérelmek érdemi elbírálás nélküli teljesítésével a kezelt vagyont a 2026. évi országgyűlési választások kampányköltségeinek fedezésére, illetőleg a kérelmezők személyes céljaira fordították.”

A gyanúsítottak és társaik a Nemzeti Kulturális Alap vagyonának politikai szempontú, választókerületi lefedettség szerinti elosztása érdekében kettős eljárásrendet alakítottak ki és működtettek, amelyben a formális és a tényleges döntéshozatal elvált egymástól – írja a közlemény.

Hírdetés

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény értelmében a volt miniszter és az alap alelnöke a kollégiumok eljárása során az egyes pályázati kérelmek elbírálásában nem vehetett részt. A támogatásokról szóló döntések azonban ténylegesen nem az ideiglenes kollégiumban születtek meg, hanem azokról a férfi gyanúsított, illetve esetlegesen más személyek határoztak.

A támogatásról született döntés a formális kollégiumi eljárást, illetve több kiemelt támogatás esetében a kérelem benyújtását is megelőzte.

A Nemzeti Kulturális Alap által kezelt vagyont a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának neve alatt kiállított támogatói okiratokkal 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között

1079 esetben használták fel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvényben meghatározott céloktól eltérően, amellyel a központi költségvetésnek 17,3 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okoztak

– írja a közlemény.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »