Nem szívesen lennék ma olyan befektető helyében, aki portfóliója jelentős részét aranyban tartja. A nemesfém árfolyama az év eleje óta csaknem 8 százalékot esett, miközben az amerikai tőzsdeindexek mindenkori csúcsra futottak, illetve a kétéves amerikai államkötvény hozama is meghaladta e sorok írásakor a 2,75 százalékot.
A tengerentúlon mért infláció eléri az évesített 2,9 százalékot, ebből adódóan az arany reálhozama bőven meghaladja a 10 százalékos negatív értéket. A piaci folyamatok azonban számomra azt mutatják, hogy közeledik a fordulópont.
Múlt hét csütörtök óta a fejlődő országok tőzsdeindexei a medvepiacba léptek, az elmúlt hetek esése meghaladta a 20 százalékot a korábbi csúcsokhoz képest.
A feltörekvő piacokról kivonuló tőke elsődleges célpontja az amerikai tőzsde. Ugyanakkor a kockázati étvágy csökkenése következtében az arany árfolyama is stabilizálódni látszik az 1200 dolláros szint fölött.
Az amerikai gazdaság 4 százalékot meghaladó növekedési üteme igen robusztus (köszönhetően az idén bevezetett vállalati adócsökkentés egyszeri hatásának), ellenben a Kína, az Európai Unió és Japán elleni kereskedelmi konfliktusok szinte biztosan visszavetik a jövőbeni gazdasági növekedést.

Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »


