„A gyermekeim taníttatása nem köz-, hanem magánügy. Kérem a nyilvánosságot, hogy gyermekeim, családom magánéletét tartsák tiszteletben.” (Szabó Tünde sportállamtitkár)
Nem jött ki jól az EMMI sportügyekért felelős államtitkára, sportjogász, olimpiai ezüstérmes úszó egy Facebook-posztból. Ártatlan kis tanévnyitó köszöntőnek indult a dolog, s ki ne lenne büszke gyermekeire. Csakhogy a róluk kitett fotó árulkodott másról is, a politikus reakciója pedig igen tanulságos. Hibázott, de nem abban, ami miatt támadások kereszttüzébe került.
A fent idézett indignált hangon reagált a sajtóérdeklődésre a sportemberi erőforrás államtitkár, miután kitett a hivatalos Fb-oldalára egy nyilvános posztot az ikrei fotójával, akik méregdrága magániskolában nyitották a tanévet. Ízlelgessük újra: hivatalos internetes oldal, amelyre az államtitkár asszony fényképe mellé ki is került az önminősítés, kategorizálás: „közszereplő”. A fotó, a poszt maga pedig nyilvános – vagyis mindenki számára elérhető. Tehát nem magánjellegű közlés barátoknak, ismerősöknek (lehetnek bár sokan). Utóbbira is létezik beállítási kategória a közösségi médiában (ismerősök), így
talán elvárható, hogy profi politikusok, állami vezetők szakszerűen használják a kommunikációnak ezt a mára bevett formáját is.
Ezzel szemben e közleménynél mókásabban kevesebben nem léptek még a kommunikációs gereblye szúrós végére. Szabó Tünde ugyanis nyilvánosan és hivatalosan közöl valamit, mutat meg valamit és valakiket – majd nem szeretné vállalni ennek következményét, vagyis a nyilvánosság, a sajtó érdeklődését, hanem hirtelen már sértetten bezárkózna magánéletébe, melyet éppen ő nyitott ki mindenki előtt. Ez pedig a közösségi média általános használatának korában nem megy. Jó lenne persze a politikusok számára, ha csak a népszerű, pozitív ügyek vagy üzenetek lennének nyilvánosak, a kellemetlen kérdésekre pedig azt lehetne felelni: magánügy, privát szféra, csukva vagyunk. De nem, ma már dönteni kell: használni ezt a kommunikációs csatornát vagy távol maradni tőle – persze az offline üzemmód lépéshátrány ebben a korban, ebben a pozícióban.
Eddig a baki, mert ennél többet nem ér, hibázott az államtitkár a reakcióval, viszont szerintem nem szolgált rá azokra a kritikákra, amelyek reá zúdultak e poszt után. Szabó Tündét ugyanis azért feszítették keresztre, mert a kép tanúsága szerint gyermekeit magániskolába járatja, miközben ő a közszféra képviselője. Nem értem az összefüggést: az iskolaválasztás szabad, sem jogi, sem erkölcsi előírás nem köti egy kormányzó politikus kezét, hogy oktatási magánintézményeket ne vehessen igénybe. Szabó Tünde nyilvánvalóan rendelkezik a gyerekek fizetős taníttatásához szükséges forrásokkal, társadalmi-anyagi státusa ezt megengedi, innentől ez az ő döntése.
Bizonyos jobb módú társadalmi csoportok előszeretettel járatják magániskolákba a gyermekeiket, mert előnyösebbnek tartják. Igaz, hogy ez esetben ezt egy magát sok tekintetben plebejus stílusúnak valló kormányzat tagja teszi meg, de akkor mi van?
Lehet, hogy ez a tény befolyásol néhány választót, de morális ügyet kreálni belőle felesleges és indokolatlan.
Álszent és demagóg. Túl sok kvázi morális ügyet kreálunk manapság közéleti ügyekben, ami viszont elhasználja az erkölcsi ítéletek erejét és élét.
Szabó Tündének érdemesebb lett volna reakciójában erre felhívni a figyelmet, s nyugodtan vállalni a magánoktatás igénybevételének nyilvánosság előtti vitáját és magyarázatát, döntése ugyanis védhető és megokolható. Mi több: izgalmas kérdésekhez is elvezethet.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
