Bugár Béla: Fölöslegesen szórják a pénzt Budapestről

Bugár Béla: Fölöslegesen szórják a pénzt Budapestről

Senki sem tudja, hogy hová folynak el azok a fejlesztési pénzek, amelyeket az Orbán-kormány saját hűbéreseinek osztogat Szlovákiában – állította a Híd-Most elnöke.

– Miért döntött úgy hogy jelölteti magát köztársasági elnöknek?

– A párton belül is sokat vitatkoztunk ezen, négy éve nem volt saját jelöltünk, de ma már elérkezett az az időszak, hogy legyen. Ráadásul most indul először reális eséllyel egy magyar politikus.

(…)

– A kampányában hangsúlyozza majd a magyarságát?

– Nem ezt kell hangsúlyoznom, hanem azt, hogy mit tudok hozni a szlovák politikába. Szerintem a többiekhez képest én tudok a legjobban felülemelkedni a pártpolitikai árkokon, az elmúlt 29 évben ugyanis, mióta politizálok, minden oldallal együtt tudtam működni. Kemény helyzet volt például az Európai Unióról szóló népszavazás, amikor kevésen múlt a többség, vagy akár most, amikor döntenünk kellett, hogy a nem túl magyarbarát Smer-rel és a korábban kifejezetten nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal koalícióra lépünk-e.

Utóbbi esetben az ország és a programunk érdekében vállaltuk a koalíciót, majd Ján Kuciák és menyasszonya meggyilkolása után mi kényszerítettük ki Robert Fico távozását. Vagyis az adott helyzetben mindig gyorsan és szerintem jól döntöttem. Ráadásul a szlovák–magyar feszültség csökkentéséhez szerintem mi járultunk hozzá az elmúlt években a legnagyobb mértékben.

– A Magyar Koalíció Pártja támogatására számít? Tárgyal velük?

– Az MKP különleges helyzetben van, eddig jelöltet sem tudtak állítani, ráadásul megjelent a pártban egy nagyon radikális szárny. Nem akarok a nevükben semmit mondani, minden támogatást elfogadok.

– A magyar kormány részéről nem fogadják el hiteles magyar politikusnak. Nem hívják meg például a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást elősegítő Magyar Állandó Értekezletre (MÁÉRT) sem. Ha megválasztanák, mire számítana?

– Nekem nem a magyar kormánynak, hanem a választóimnak kell megfelelnem. Itt lakom, itt fizetem az adómat, az itteni kormánytól várom el, hogy jobbítson a magyar kisebbség helyzetén. Ebben segíthet és ronthat is a magyar kormány. Az igaz, hogy eddig nem volt semmilyen kapcsolat a magyar kormány és a Híd között, bár a minisztereink találkoztak, de magyar részről azt kérték, ez maradjon titokban, mert számukra ez „ciki”. Mi ebbe természetesen nem mentünk bele, de most például egy októberi budapesti konferenciára kaptam meghívót, ahol az uniós költségvetésről tárgyalunk majd. Magától Orbán Viktortól kaptam felkérést, hogy szólaljak fel.

(…)

– Súlyos, máig tartó belpolitikai válságot okozott, hogy egy német vizsgálat szerint a szlovák kormánynak is köze lehet ahhoz, hogy elraboltak Németországból egy vietnami ellenzéki aktivistát, valószínűleg a vietnami titkosszolgálatok. (Kormánygéppel vitték ki az országból – a szerk.) Ebben mit lép a Híd-Most?

Hírdetés

– Mi voltunk az elsők, akik kimondták: ha a szlovák kormány bármely szerve, bármely embere részt vett ebben, nincs mit keresnünk ebben a kormányban. De előbb várjuk meg a vizsgálatot, mert a német ügyészség kétszer vizsgálta az ügyet és mindkétszer arra jutottak, hogy valószínűleg Szlovákia tudta nélkül használták fel erre a célra a kormánygépet. Persze az is komoly kérdés: hogyan lehet a belügyminisztérium gépét másra használni, mint amire mi rendelkezésre bocsájtjuk.

– És mikorra kell kiderülnie az igazságnak?

– Semmiképpen sem fél év múlva, mert akkor már fújhatjuk.

– Ön számít egyébként előrehozott választásokra Szlovákiában?

– Kizárni nem lehet, de itt azért van néhány határidő, ami kijelöli a kereteket. Az idén már nehezen lehetne, jövőre márciusban lesz valószínűleg az elnökválasztás, május 21-én EP-választás, így nagyjából ez a két dátum adódna az év első felében. Ősszel? Akkor már minek, hiszen februárban úgyis jönnek a „rendes” parlamenti választások, nem lenne értelme négy-öt hónappal előrehozni.

– Belemennének újból egy koalícióba a Smerrel és az SNS-szel?

– Soha nem ez a kérdés, hanem, hogy a programunkból mit tudunk megvalósítani. Most szerintem sokat meg tudtunk, miközben a kormánykoalíció kilengéseit is fékeztük. Például amikor Robert Fico elkezdett sorosozni, rögtön leállítottuk, hogy ez számunkra elfogadhatatlan.

(…)

– Nagyon aktív a magyar kormány a határon túli gazdaságfejlesztésben…

– Én másképp hívnám…

– Hogyan?

– Az önök kormánya egyoldalúan előnyben részesít bizonyos köröket, akik a kormány hűbéresei. Fölöslegesen szórják a pénzt. Mi hiába magyaráztuk nekik a legelejétől, hogy lehetne ezt jól is csinálni: kössük össze azt a pénzt, amit mi juttatunk Dél-Szlovákiának és azt, amit Budapestről szánnak ide és közösen, világos kritériumok alapján döntsük el, mire költsük. Így viszont senki nem tudja, hova tűnnek el ezek a pénzek.

– A rossz nyelvek szerint egy részüket vissza kell csorgatni Magyarországra.

– Én is hallottam erről, de bizonyítékom nincsen. De az biztos, hogy a magyar adófizetők pénzét fölöslegesen, rossz célokra költik. Ide csorog tízezer euró, oda csorog tízezer euró, ennyit hallunk erről az egészről, így nem sok látszata van. Aminek lehet értelme, az az óvodafejlesztési program, ami a református egyházon keresztül megy, így viszont nagyon nehéz lesz bevinni őket a szlovák óvodai rendszerbe.

(…)

Népszava.hu, Bugár Béla: Fölöslegesen szórják a pénzt Budapestről


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »