Azt gondolták, közeleg a világvége, ezért bármit megtehetnek: nappal meztelenül jártak, csoportosan szeretkeztek, éjjel pedig élvezettel gyilkoltak. A husziták szélsőséges csoportjait, a pikárdokat és az adamitákat senki sem tudta megfékezni, teljesen átadták magukat beteges, őrült vágyaiknak. Végül saját társaiknak kellett lemészárolniuk őket. Egy európai vallásháború véres és elfeledett mellékszála következik.
Husz János, a cseh pap és vallásreformer 1401-ben (mindössze 32 évesen!) már a prágai egyetem dékánja volt, de neki gyónt a királyné is. Szabad szellemiségben prédikált, és korán megismerkedett John Wycliff angol teológus és reformátor tanaival is. Eretnek nézeteit idővel nyíltan felvállalva hirdette, amiért 1409-ben kiközösítette az egyház. 1415-ben császári menlevéllel érkezett Konstanzba, hogy tisztázza magát a vádak alól, de július 6-án mégis megölték: a város kívül felállított máglyán zsoltárokat énekelve halt meg.
Halála után a nevével fémjelzett mozgalom sokáig csak titokban élt tovább. Végül 1420-ban kirobbant a huszita felkelés. A lázadók eleinte több pártra oszlottak, végül két fő irány erősödött meg: a kelyhesek és a táboriták. Előbbiek – akiket a két szín alatti áldozás követelése miatt neveztek kelyheseknek – nem akartak szakítani a katolikus egyházzal, csupán kisebb módosításokat akartak kieszközölni a liturgiában. Utóbbiak radikálisabbak voltak: feltétel nélkül elvetették azokat a bevett tanokat, amelyek igazsága nem volt bizonyítható a Szentírásból. Nevüket egy hegyről kapták.
A husziták szerint az erkölcsről prédikáló katolikus papok álnokul félrevezették az embereket. Többek között azt sérelmezték, hogy a szentáldozás során a hívek csak az Úr testéből részesülhettek, s a borrá változtatott vérből egyedül a papok ihattak. Ők is lelki extázisra vágytak, követelték a két szín alatti áldozást.
Alternatív értelmezések szerint a kenyér és a bor afféle lelki drogok, amelyek összekötik a híveket a titokzatos végtelennel, a rég meghaltak lelkével, a másvilággal és információkhoz juttatják őket a túlvilágról. Csakhogy az ostya önmagában ehhez kevés, mindössze enyhe hipnózist okoz, s semmiféle felvilágosuláshoz nem vezet. A husziták radikálisabb csoportjai viszont éppen a titkokra voltak kíváncsiak, a természet vad erőinek feloldására. Elutasították a keresztet mint szimbólumot, amely bezárta előttük a másvilág kapuját, és saját jelképükkel, a kehellyel kezükben indultak zarándoklatra. Ma leginkább a hippimozgalom képviselőihez lehetne őket hasonlítani: tömték magukba a tudatmódosító szereket, hogy önkívületi állapotba kerüljenek.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
