Elmérgesedett csütörtökön a német kancellár és belügyminisztere vitája a migránsügyi szabályozásról, az egyre súlyosabbnak vélt konfliktus miatt megszakították a szövetségi parlament (Bundestag) ülését, és sajtóértesülések szerint a belügyminiszter kilátásba helyezte, hogy a kormányfő hozzájárulása nélkül valósítja meg terveit.
Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerint meg kell tagadni a belépést a határon menedékkérők bizonyos csoportjaitól, elsősorban azoktól, akiket máshol már nyilvántartásba vettek, vagy elkezdték menedékjogi eljárásukat.
Angela Merkel, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke ezt ellenzi, szerinte egyoldalú, nemzeti intézkedések helyett EU-s szintű szabályozást kell kidolgozni.
A vita miatt megszakították a Bundestag ülését, és a pártszövetség közös frakciójának tagjai külön-külön kezdtek tanácskozni. Horst Seehofer a CSU-s képviselők megbeszélésén jelezte, hogy készen áll terveit miniszteri utasítás formájában, a kancellár támogatása nélkül átültetni a gyakorlatba, ha megkapja ehhez pártja elnökségének támogatását a testület hétfői ülésén.
Gyorsan romlott a helyzet a két szövetséges között
Előzőleg – német hírportálok szerint – Merkel kompromisszumot ajánlott belügyminiszterének. Angela Merkel mint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szerda késő este két és fél órán keresztül tárgyalt a belügyminiszterrel, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével. Merkel azt javasolta, hogy Németország egy európai uniós szabályozás keretei között kössön kétoldalú megállapodásokat a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamokkal azoknak a menedékkérőknek a visszafogadásáról, akiknek menedékjogi eljárása már megkezdődött az adott tagállamban, de mégsem akarnak ott maradni, hanem továbbutaznak Németországba.
A kancellár szerint ezek a megállapodások megkérdőjelezhetetlen jogi alapot adnának arra, hogy a német határon megtagadják a belépést az érintett menedékkérőktől.
Ezzel ellenkező irányú tervei voltak Seehofernek: a menekültügyi reformcsomagjában, úgynevezett mestertervében az előzetesen ismertté vált részletek szerint az áll, hogy meg kell tagadni a belépést a máshol már regisztrált menedékkérőktől, az iratok nélkül érkezőktől és azoktól, akinek menedékjogi kérelmét már elutasították Németországban, mégis vissza akarnak térni.
(MTI nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »