Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Ha vezérfonalat keresünk Leó pápa nyári liturgikus katekézisei között, kínálja magát egy kifejezés, ami a keresztény imádság célkitűzésének lényegéhez vezet bennünket. Ez pedig nem más, mint az a meggyőződés, hogy
A Szentatya tanítása szerint a szertartáson keresztül Krisztus jelenléte formál bennünket (V. 20.), Isten igéje alakítja az Úr lakomájából részesedő keresztényeket (vö. SC 48, VI. 24.). Összejöveteleinken az imádságot érzelmileg elmélyítő liturgikus zene különösen is segít megnyitni a szívünket, hogy Isten alakítson minket (VIII. 19.).
Ahogy már Szent Benedek Regulája szerint is opus Dei, vagyis Isten műve az imádsággal töltött idő, úgy Leó pápa tanítását is az a meggyőződés hatja át, hogy a keresztény imádságban maga Isten munkálkodik. Az üdvösségnek ez a műve a mi napjainkban és életünkben is folytatja a megváltás munkáját.
Ennek az isteni műnek több dimenziója is van.
Keresztény hivatásunk, hogy Krisztust öltsük magunkra (Róm 13,14) és hasonlóvá legyünk Isten Fiának képmásához (Róm 8,29).
A közösségek szintjén Isten igéjének hallgatására, hálaadásra és imádásra, testvéri megosztásra és egyházi közösségre formálva (VI. 3.) olyan alapvető emberi magatartásformákat gyakoroltat velünk, amelyek a keresztény tanúságtétel elengedhetetlen elemei. A liturgia ezáltal formálja az egyház identitását – megjeleníti és alakítja az Atya által egybegyűjtött népet, Krisztus testét, a Szentlélek templomát, s ily módon az egyház epifániájává válik (V. 20.).
Végül egy még tágabb szinten átalakítja a kultúrát is, amikor a keresztény hitre térők megfogalmazásaiban, gesztusaiban és szokásaiban kifejezésre találva inkulturálódik, és testet ölt a helyi kultúrában (V. 27.).
Ezért formál bennünket az imádságon keresztül Krisztus-hordozókká.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
