Egy kevésbé ismert trópusi kullancsfaj jelent meg az országban

Egy kevésbé ismert trópusi kullancsfaj jelent meg az országban

A globális felmelegedésnek és a külföldi utazásoknak köszönhetően eddig egy kevésbé ismert trópusi kullancsfaj jelent meg az országban – hívta fel a figyelmet a Szlovák Tudományos Akadémia.

Elmondásuk szerint az egyik pozsonyi lakást a Rhipicephalus sanguineus fajba tartozó kullancsok lepték el. Ez a kullancsfajta elsősorban a Földközi-tenger vidékén, a Közel-Keleten, Afrikában és Amerikában fordul elő, s olyan kórokozókat hordozhatnak, amelyek egyáltalán nem megszokottak a mi éghajlatunkra nézve.

A Szlovákia-szerte előforduló közönséges kullanccsal szemben ez a fajta olyan, amelyik a lakásban is megél. A Rhipicephalus sanguineus fajba tartozó kullancs fő hordozója a kutya, de az emberre is rátapadhat, s egy veszélyes rickettsiát vihet rá, ami mediterrán lázat okozhat – magyarázta a Szlovák Tudományos Akadémia Állattani Intézetétől Markéta Derdáková.

A trópusi kullancsok elszaporodását már tavaly ősszel felfedezték. „A különböző fejlődési stádiumokban lévő kullancsok nagy számban fordultak elő a lakásban. Ez azt jelenti, hogy a kullancsok már szaporodásnak indultak a lakásban, s a rovarirtás után idén márciusban már újra feltűntek“ – mondta Derdáková. A család, aki a problémára a zoológusok figyelmét is felhívta, tartott ugyan kutyákat, de a közelmúltban nem tartózkodott külföldön. „Genetikai elemzéssel kiderítettük, hogy a kullancsok minden bizonnyal Délnyugat-Európából, azaz Franciaországból vagy Spanyolországból származtak“ – magyarázta.

Hírdetés

A trópusi kullancsok utoljára a múlt század 60-as és 80-as éveiben fordultak elő Szlovákiában. „Most egy eléggé masszív fertőzésről volt szó, hiszen a fent említett lakásban mintegy 50 kullancsot találtunk“ – mondta Derdáková. A mediterrán láz a gyakori megbetegedések közé tartozik, amit antibiotikummal gyógyítanak. Komplikációt az állandó magas láz és a tüdőgyulladás okozhat.

Egy laikus számára nem egyszerű megkülönböztetni a trópusi kullancsot a közönséges kullancstól. „Ha valakinek van otthon kutyája és hirtelen sok az olyan kullancs, amelyik a falon mászik, akkor valószínűleg erről a kullancsítpusról van szó“ – zárta Derdáková.

Aktuality.sk

Nyitókép: iStockphoto


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »