"Nincsenek többé sztárjaink, kivéve az elnökötök!"

Az elmúlt tízéves statisztikák alapján az idei Oscar-díj-átadót nézték messze a legkevesebben, az esés tavalyhoz képest mintegy 19 százalék volt – számolt be a nézettség alakulásáról a The Hollywood Reporter

A filmes szaklap által közölt adatok szerint míg most a magyar idő szerint hétfő hajnali átadót 26,5 millióan nézték meg az Egyesült Államokban, addig tavaly ugyanez a szám 32,9 millió, 2008-ban 31,8 millió, míg 2010-ben 41,6 millió nézője volt a közvetítéseknek. A csúcsot egyébként 43,7 millióval a 2014-es év jelenti, azóta folyamatosan csökkent a nézőszám.

Hírdetés

Miként az MTI is megjegyezte, az Oscar-gála az amerikai foci döntője, a Super Bowl közvetítése után hagyományosan a második legnézettebb műsor szokott lenni Észak-Amerikában. Idén azonban a téli olimpia megnyitóját is többen látták, a phjoncshangi sportesemény ugyanis 27,8 millió nézőt ültetett a képernyő elé. A tévénézők száma általában is csökkenő tendenciát mutat, de az Oscar-közvetítés sikerét gyakran kapcsolják össze a díjesélyes és díjazott filmek népszerűségével, s minden bizonnyal a csökkenésben a Weinstein-féle zaklatási botrány és az utána az amerikai szórakoztatóiparra zúduló újabb és újabb hasonló ügyek felszínre kerülése is szerepet játszott.

A rekordalacsony adatokra reagált Donald Trump is, az amerikai elnök humorát megcsillogtatva annyit írt Twitter-oldalán: „Minden idők legalacsonyabb Oscar-nézettsége. Az a baj, hogy nincsenek többé sztárjaink – kivéve az elnökötök (természetesen csak vicceltem!)”

mno


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »