Óraátállítás: előnyei is vannak

Óraátállítás: előnyei is vannak

Az Európai Parlament képviselői a héten a téli és a nyári iodőszámítás váltakozásának alapos átértékelését kérték az Európai Bizottságtól határozatukban. Néhány évig azonban még biztosan marad a tavaszi és őszi óraátállítás, és az sem biztos, hogy előnyös lenne a megszüntetése.

Nagy többséggel – 384 igen, 153 nem – fogadta el az Európai Parlament plénuma azt a határozatot, amelyben felszólítják az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a nyári időszámítás bevezetését, és indokolt esetben terjessze elő a nyári időszámításra vonatkozó irányelv módosítását. A javaslatot a szlovákiai EP-képviselők egy része támogatta, de voltak, akik ellene szavaztak.

A támogatók elsősorban a tavaszi és az őszi átállás egészségügyi következményeivel érveltek. „Bízom benne, hogy a nyári és a téli időszámítás értelmetlen váltogatása hamarosan befejeződik. Ma már senkinek sem használ, és nem okoz megtakarítást sem, sőt árt az emberek egészségének és a gazdaságnak is” – érvelt Ivan Štefanec (EPP) szlovák EP-képviselő. Támogatta a határozatot Richard Sulík (SaS) is, aki szerint az óraátállítás árt az egészségnek és például a közlekedésnek is.

Hírdetés

Több kárt okozna az óraátállítás megszüntetése Nagy József (Híd) EP-képviselő szerint, mint amennyi hasznot hozna. Szerinte ugyanis az egységes idő elsősorban az északi országoknak kedvezne, a kelet-európai tagállamoknak az átállítás inkább előnyös. „Ha a téli – vagyis a mi időzónánkban normális – időszámítást hagyjuk meg, akkor évente több mint hetvennel csökken azoknak a napoknak a száma, amikor este 7 óra után is világos van” – magyarázta lapunknak Nagy. Jelenleg ugyanis több mint 170 olyan nap van, amikor este hét után is fent van a Nap, és 100 olyan, amikor este 8 után van naplemente. „Ha a téli időszámítás, marad, akkor este nyolc után nem látjuk a Napot” – magyarázta Nagy. Ezzel szemben nyáron – május közepétől – már négy óra előtt felkelne a Nap.

Szerinte nem lenne megoldás az sem, ha a nyárit hagynánk meg, mivel akkor Romániával és Bulgáriával kerülnénk egy időzónába, ami gondot okozna például Ausztriával vagy Németországgal való kapcsolattartásban.

Kérdésesek az átállás okozta egészségügyi problémák is, habár egyes EP-képviselők tudományos kutatásokra hivatkozva azt állítják, a lakosság 20 százalékának egészségügyi problémát okoz az átállás. „Nem bizonyított, hogy biológiailag bármilyen problémát is okozna az egyórás átállítás” – állítja Hunčík Péter pszichiáter, belgyógyász. – Ez csak egy felfújt téma, komoly felmérések nem is foglalkoztak vele. Egy óra változásnak sem a testre, sem a pszichikára nincs különösebb hatása.” Szerinte azok, akik megérzik az óraátállítást, túlérzékenyek. „Nekik valószínűleg nagyon sok más ok miatt is lehet problémájuk, feltehetően nehezen alkalmazkodnak az újhoz, a máshoz – mondta Hunčík. – 4–5 órás jetleget, eltérést már megérez a szervezet az első 3 napban, de egy órát nem.”


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »