Az évkezdet általában a nagy elhatározások pillanata. Úgy véljük, hogy az új évek elején sosem árt egy kis rendet rakni a fejekben. Ilyenkor kezdődhetnek el a sorsváltoztató folyamatok, amelyek fél napon belül gyakran be is fejeződnek, ilyenkor alakulnak ki a nagy lemondások és érnek véget az első szál cigi, az első pohár ital, és egy szelet paprikás tokaszalonna felkínálkozása miatt. Esendő az ember az év elején, mint ahogyan év közben is…
Mégis, van valami rejtett bájuk ezeknek az év eleji nagy elhatározásoknak. Az évente hagyományosan visszatérő rituáléknak van némi lélek megtisztító ereje, hiszen ilyenkor tudatosodhat bennünk, hogy vannak megkövesedett (rossz) szokásaink, amelyek etikai ítéleteinkkel bizony szemben állnak, és csak szellemi restségünk folytán lesznek mégis kísérő tulajdonságai a mindennapjainknak. Viszont maga a felismerés, hogy a szellemi restségünkkel nincs valami rendben, hogy ez nem azonos szebbik arcunkkal, fontos tünet. Mondhatnók, amolyan „félig katarzis” kísért meg ilyenkor. Úgy vagyunk ezzel, mint jómagam a néhai apámtól megörökölt Doxa zsebórával. Kísért az emlékezés és eldöntöm, hogy kirakom az asztalomra, ketyegjen ott, legyen néha ez az ereklye mégiscsak velem. Pár napig ott is van, majd egyre gyakrabban felejtem el felhúzni, hiszen a mobiltelefonon is hajszálpontos időt kínál a szolgáltató, a lakásban is. A frankfurti óratorony sugárzása alapján elektromos órák tájékoztatnak a vitathatatlanul elfogadott pontos időről. Sőt, tájékoztatnak az évről, hónapról, napról is. Mellékszolgáltatás gyanánt még a külső és belső hőmérsékletet is mutatják. Ott hever apám Doxa órája az íróasztalomon, és többnyire áll, nem ketyeg. Pár hét múlva visszakerül dobozába, majd a fiókba.
A doxa görög szó, amely olyan véleményt jelöl, amely lehet, hogy részben igaz, de (igazságát) teljesen nem lehet megmagyarázni. Valóban nem. Apám emlékét fél évszázada magamban viselem, mint a zsebóráját, a megörökölt öreg Doxát ünnepi pillanatokban asztalomra teszem. Apám emléke így naponta felbukkan, de az órát mégsem húzom fel minden este rendszeresen. Ezt akár szándékom ellenére felmerülő önellentmondásnak is vélhetem. A paradoxon önellentmondást, érthetetlen dolgot vagy helyzetet jelent. Az összefüggéseket valóban nem értem.
Szóval, ilyenkor az év kezdetén a paradoxonjaink szemetes világában takarítani kell. Kellene! A többnyire sikertelen diéták, absztinenciák helyett – vagy akár: mellett. Volna mit javítanunk a szellemek kihangosított világában, a beszédkultúránkban és szóhasználatunkban, mind fogalmi, mind hangtani szempontból. Mert ha szavainkkal egymástól eltérő fogalmakat takargatunk, leplezünk – bizony cserbenhagynak a szavak és a káosz felé vezetnek. Ennek a jelenségnek a fenyegető jeleit már most naponta megfigyelhetjük a dilettáns TV és rádióbemondók (különösen a reklám-szpíkerek) zagyva hangsúlyozásaikban, egyedinek vélt szabályellenes hanghordozásaikban. A szavak országútján nem tartjuk be az alapvető közlekedési szabályokat sem. És félő, hogy a „helyzet fokozódik”.
Gondoljunk csak a választási évünk kezdetekor a téveszmékre, a szélsőséges vélemények (doxák) minősített változataira a doxazmákra. És máris a dogmák közelébe kerültünk. „A dogma szó (a görög dokeinből) jelentése az ókori klasszikusok írásaiban hasonló: olyan vélemény, amely valaki számára igaznak tűnik (mint a doxa), más összefüggésben filozófiai doktrinát vagy tanítást jelent, különösen a filozófusok egy konkrét iskolájának a filozófiai véleményét vagy elvét.” Ismerős jelenség? Megéltük elbutító uralmát, az „egyetlen” utópikus tan, a marxizmus oktatásának fékevesztett idejében.
Forrás: ebredoeroakademia.hu
A feledhetetlen dogma, a dogmatikus korszak (a marxizmus-szenilizmus Raffay Ernő gyakran idézett diákkori tanár-duma csemegéje szerint) reánk vetülő árnyéka hűségesen kíséri ma is a választási kampány jelszavait. Gondoljunk például az „ellenzéki többségre”, miközben az ellenzéki pártok a közvélemény kutatók szerint már nem érik el a kétjegyű számjeggyel kifejezhető százalékarányt. Másik árulkodó kifejezés a fentieket is figyelembe véve a „demokratikus ellenzék” fogalma a demokratikus választásokban kétharmadot közelítő kormányzó erővel szemben. És sorolhatnék még jelszószerű fogalmakat a sikkasztásokról is. Miközben a világ legdrágábbra lenyúlt metróján (4-es metró Budapest) utazom, és olvasom vagy hallgatom a mobiltelefonomon az ellenzéki sajtót (444 és tsai), vagy youtube-os videókat (Hír Tv, Atv, stb.) az ismétlődő napi zsolozsmaként a Klubrádióban elhangzott „elnyomott sajtószabadságról”.
A tárgyilagossághoz elkerülhetetlen a szkepszis. A szkepszis nélkülözhetetlen része a filozófiának, a filozófiai aktivitás hajtóereje. Önképünk visszaretusálásához – hogy az igazi jellegéhez hasonlítson – elkerülhetetlen a szepszis. Vagy annak a tiszta formáit gyakorló filozófus. A tiszta gondolkodás szándékának a mártírja, a mindig csak mindenkit és önmagát is kérdező Szókratész gondolkodási rendszerének a viszonylagos követése. Szókratész általában a saját tudatlanságát hangsúlyozta, sőt, éppen ebben látta a bölcsességet.
Vagyis év eleji takarításaink eredményessége érdekében a legjobb tisztítószer az aletheia, a nem-elrejtett, a-letheia, azaz felfedett módja állításaink, fogalmaink értelmezésének. Nem állítom, mint ahogyan a józan gondolkodás nem is állíthatja, hogy itt van már a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ez pontosan annyira nem lehetne igaz, mint ahogy a kénköves füstbe burkolt ellenkezője sem lehet az. Lépegetünk és többnyire előre.
Az emberek úgy választanak majd, hogy a számukra legjobbnak tűnő (a pesszimistábbak szerint a legkisebb rossznak vélt) alternatívát jelölik be. Addig doxák, dogmák, doxazmák, doktrínák és paradoxonok hullámverései között telnek még el a hosszú hónapok. Némi szkepszis segítségével kellene mindenkinek felfednie a fogalmak valódi jelentéseit, el kellene jutnia az aletheia állapotába, hangulatát, elfogódottságait mentesítenie kellene a felületesen igaznak tűnő dokein (igaznak csak tűnő) jelenségektől és közben józanul rendszeresen megkérdeznie önmagát, apja öreg zsebóráját, józan eszét.
Kis lépés volna ez az évkezdeti önmegtartóztatásban, de nagy lépés lehetne társadalmunk józanodása viszonylatában, különösen ilyenkor, a választási kampányév küszöbén.
Gágyor Péter
The post Gágyor Péter: Takarítani kellene appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
