Kárpátaljáért jól odavágtunk a műállam Puccsrajnának

Magyarország megvétózta a NATO-Ukrajna Bizottság ülését az ukrán oktatási törvény miatt – írta az Origo pénteken. A cikk szerint december 6-án hívták volna össze a NATO-Ukrajna Bizottságot a NATO külügyminiszteri szintű találkozója alkalmából, Magyarország azonban megvétózta a tárgyalásokat.

A lap szerint a döntés mögött az ukrán oktatási törvény van, amely ellen Magyarország eddig is „határozottan tiltakozott és ezután is tiltakozni fog”.

Hírdetés

A bizottság Ukrajnának nagyon fontos, hiszen ez mutatja a nyugati országok támogatását Ukrajna felé az Oroszországgal szembeni konfliktusban, ráadásul Ukrajna a NATO tagja akar lenni, így ez a bizottság létfontosságú számára. „Ezért óriási csapás Ukrajnának a magyar vétó” – áll a cikkben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban többször elmondta, hogy az ukrán oktatási törvény csökkenti a kisebbségek jogait, elveszi ötödik osztálytól az anyanyelven tanulás jogát, amit a magyar kormány elfogadhatatlannak tart, és amíg Ukrajna nem helyezi hatályon kívül a törvénynek ezt a részét, addig a magyar diplomácia minden nemzetközi fórumon blokkolni fogja az Ukrajna számára fontos ügyeket.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »