Amerika csak azt bégeti, amit az „idősebb testvér” előír neki…

Az Egyesült Államok nem lát jövőt Szíriában Bassár el-Aszad kormánya számára, és úgy látja, hogy az Aszad család uralma már a végéhez közeledik – jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csütörtökön Genfben. Az amerikai diplomácia vezetője azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy megbeszélést folytatott Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai megbízottjával.

Az Egyesült Államok egységes Szíriát szeretne, amelynek kormányzatában Bassár el-Aszad már nem játszana semmilyen szerepet. Az Aszad család uralma a végéhez közeledik, a kérdés már csak az, hogy ez hogyan fog végbemenni – mondta Tillerson. Hozzátette, hogy Aszad távozásának a Mistura által vezetett genfi békefolyamat keretében kellene megtörténnie.

A külügyminiszter szerint a szíriai hadsereg kizárólag az Oroszországtól kapott támogatásnak köszönhetően tudta megfordítani az erőviszonyokat a több mint hat éve húzódó konfliktusban. Damaszkusz másik szövetségese, Irán Tillerson szerint csak egy “élősködő”, és valójában nem az ő érdeme, hogy sikerült legyőzni az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet Szíriában.

Hírdetés

Röviddel Tillerson nyilatkozata után Staffan de Mistura videokonferencián keresztül felszólalt az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, és bejelentette, hogy a tervek szerint november 28-án újra összehívják a Szíria-közi béketárgyalásokat.

Ez lesz majd a megbeszélések nyolcadik fordulója 2016 eleje óta.

mti

(MTI)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »