Hanem egy CIKK. A linkelt iromány szerzője bevallottan azzal a céllal csinált totális hülyét magából, hogy „revansot vegyen a pasikon”, kétes sikerű „emberkísérletét”(???) pedig az alábbi konklúzióval értékelte:
„Szomorúan vettem tudomásul, hogy egyetlen pasi sem érezte a szarkazmust vagy épp az iróniát a dologban, és tök értetlen arccal meredtek rám, vagy szinte molesztálásnak vették az ártatlan megjegyzéseimet. Nos, akkor erre most csak annyit tudok mondani: szerintetek, mi nők hogy érezzük magunkat, mikor ugyanezt csináljátok?„
És hogy mivel vívta ki magának a kedves újságírónő a primitív férfitársadalom nyilvánvaló értetlenségét?
Egy napon keresztül füttyögött, dorombolgatott, és szexuális töltetű proletárságokat cuppogott a férfiak után a pesti utcán.
Azzal most ne is foglalkozzunk, hogy a mai világban mekkora luxus – a társadalomtudományok felütött herbáljától bódult „igazságosztók” kedvenc szavával élve „privilégium” -, ha valaki ilyen retardált dolgokra fecsérelheti a drága idejét. Sokkal súlyosabb probléma, hogy a hölgy nem érti:
miért nézte mindenki kreténnek?
Elárulom – akarom mondani, jól „megmenszpléningelem”:
mert akármennyire is gondolják egyesek annak – akár egyik, akár másik oldalról -, ez a viselkedésforma társadalmilag továbbra sem elfogadott.
Attól, hogy pár bunkó fazon – akiknek az életben nem lesz lehetősége olyan bombázókat összeszedni (és náluk a legátlagosabb nő is ebbe a kategóriába esik), amilyenek után övékelni szoktak – ilyen ordenáré stílust enged meg magának szánalmas csajozási kísérleteik során,
a férfiak túlnyomó többsége még nem hódol az ellenkező nem fennhangon való szólongatásának.
Ráadásul már csak azért sem „érezte a szarkazmust vagy épp az iróniát” a Yoj tollforgatója által „megzaklatott” férfiállatok csoportja, mert épp úgy, ahogy a nők, mi sem kollektív tudat alapján működünk, és mit ad Isten, azért sem vagyunk felelősek, hogy egyes arcok utolsó taplóként próbálnak hódítani.
Az ilyen helyzetekben csak a szellemileg hasonlóan mélyen tanyázó trogloditákat nem mardossa belülről a szekunder szégyenérzet, ahogy az újságírónőt is csak azok a nők fogják bátorítólag vállon veregetni értelmetlen performanszáért, akik valamiért nem látják be, hogy se egyénileg, se társadalmi szinten nem konstruktív egy ilyen reakció.
Ugyanis, ha valaki utánunk röfög valami primitívséget, nem az az adekvát válasz, hogy elkezdünk mi is suttyó módjára pikírt megjegyzésekkel gyanútlan járókelőket ostromolni, hanem vagy visszaszólunk valami epéset, vagy megadjuk a szólongatónak azt a büntetést, ami egyébként a sikertelen udvarlási kísérletekre amúgy is dukál:
nem foglalkozunk vele, és megyünk a dolgunkra, mintha mi sem történt volna, nem pedig játsszuk a mártírt és halálos sérelemként lobogtatunk egy beszólást.
Mielőtt bárki felháborodna, írom ezt úgy, mint akire nők és férfiak egyaránt tettek már ordenáré, szexuális jellegű megjegyzéseket, sőt, nők és férfiak is taperoltak már le anélkül, hogy ehhez bármilyen formában hozzájárultam volna. Egyik se volt kellemes, de ettől függetlenül sosem kezeltem magam áldozatként, és egyik nemet se jutott eszembe kollektíve agyatlan szexuális ragadozónak gondolni.
Talán ezért is undorodom attól, amikor valaki ilyen nemes egyszerűséggel, egy végtelenül hamis és mesterkélt világlátás mentén tesz egyenlőségjelet a nők után füttyögő-hupákoló bunkók, a nemi erőszaktevők, valamint a férfiúi nem egésze közé.
Az sem épp a szívem csücske, hogy egyesek egy zavaró kellemetlenséget egy súlycsoportba hoznak az egyik legszörnyűbb bűncselekménnyel, amivel csak azok szenvedéseit és fájdalmát bagatellizálják, akik tényleges molesztálás vagy konkrét nemi erőszak áldozatai lettek.
Tényleg nem lenne baj, ha végre túllendülnénk a jelen görcsös áldozatkultuszán, amiben az jelzi a társadalmi elfogadottságot, hogy kinek milyen hasfájása van éppen és kit mennyire „nyomnak el”, illetve ahelyett, hogy glóriát akarnánk fabrikálni minden minket érő „mikroagresszióból” (brrrrr), talán
szert tehetnénk némi, ezek elhárításához szüséges önbecsülésre és önbizalomra.
Akkor a helyükön tudnánk kezelni az élet hasonló bolhacsípéseit, és a fiatal újságírónőknek sem kellene tök fölöslegesen leégetniük magukat ilyen bénaságokkal…
A franciák betiltanák a nők utáni füttyögést
A 444 beszámolója szerint az ügyet a 34 éves államtitkár Marlene Schippa vállalta fel, aki célul tűzte ki a férfiak közterületi szexizmusának megállítását.Az államtitkárt arról is kérdezték, hogyan fogja megkülönböztetni a törvény a zaklatást és a flörtölést, Schiappa szerint„pontosan tudjuk hol az a határ, amin túl már fenyegetve érezzük magunkat az utcán”.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
