A hadisírgondozás kialakulása
Kelet-Közép-Európában elsőként az Osztrák−Magyar Monarchia rendezte a hadisírok sorsát az első világháború idején.
1915 tavaszán, miután a Központi Hatalmak felszabadították a galíciai területek nagy részét, a császári és királyi hadügyminisztérium hozzálátott az elesett katonák sírjainak, temetőinek központi rendezéséhez.
Novemberben megszervezték a hadisírokkal és háborús temetőkkel foglalkozó 9. osztályt, amely rendeletekben, szabályzatokban rögzítette a katonatemetők és sírok létesítésére, fenntartására, elrendezésére, díszítésére és a halottak nyilvántartására vonatkozó előírásokat.
A hadisírgondozást a lehető legmagasabb színvonalon sikerült megvalósítani, ennek kiemelkedő úttörője a Krakkói Katonai Parancsnokság Hadisír Osztálya volt, mely külön nyilvántartó, tervező, festő, szobrász, modell, kertész, fényképész, terjesztési, földmérő, építő csoportokra oszlott.
Isten szolgái feleletek az elesettekért
A nagy háború idején a tábori lelkészek, mollák és rabbik látták el a veszteségnyilvántartás és a katonatemetés szomorú kötelességét. Így ők voltak azok, akik a halottaknál talált „halálcédulák” és egyéb iratok tartalmának feldolgozták, kitöltötték az anyakönyvi űrlapokat, majd eljuttatták a vezető lelkészhez, aki a beérkezett dokumentumok alapján vezette az anyakönyvi ívet (annak érdekében, hogy a veszteségi lista teljes legyen, a különböző felekezetek egyházi emberei átadták egymásnak az anyakönyvi nyomtatványok másolatait).
A tábori lelkészek a temetőkataszterek feldolgozásával veszteségi kimutatásokat készítettek, amelyeket szolgálati úton felterjesztettek Bécsbe, a közös hadügyminisztérium „segédközegeként” működő Apostoli Vikáriátussághoz. Ide kerültek az elesettek iratai és személyes tárgyai is.
Az itt készülő végleges veszteségi kartonokon aztán a temetőkatasztereken szereplő neveken túl azt is feltüntették, milyen körülmények között esett el az adott katona.
„Nincs olyan személy, akit valamilyen formában ne érintett volna az első világháború”
Miben volt más az első világháború, mint a korábbi fegyveres konfliktusok? Hogyan változtatta meg a közgondolkodást, és miért érdemes mai napig foglalkozni emlékezetével? Mi közünk lehet nekünk a világégéshez, és milyen kincsekre bukkanhatunk, ha nyitott szemmel körülnézünk a családi emlékek között? Milyen élményekkel lehetünk gazdagabbak, ha felülünk az Isonzó Expresszre?
De mi volt a Kriegsgräber-Tag?
Magyarul a kifejezés „a hadisírok emléknapjaként” fordítható, ám valójában nem az emlékezés egyetlen és állandó napját jelölte, hanem egy néhány napos időszakot, melynek pontos idejéről plakátokról és felhívásokból értesülhetett a közvélemény.
A kegyeleti időszakról fennmaradt legkorábbi tárgyi emlék 1917-ből származik:
az „Allgemeine Kriegsgräber-Tag Östereich 1917”-ot (a hadisírok általános ausztriai emléknapja 1917) ma száz esztendeje, 1917. október 17-én hirdette ki IV. Károly király, az október 31. és november 2. közötti időszakra.
Proklamációjában az uralkodó arra hívta fel a Monarchia lakosságát, hogy Ausztria területén a Komitee für die Kriegsgräberfürsorge (Hadisírgondozó Bizottság) védnöksége alatt, származástól, vallástól és rangtól függetlenül méltó módon emlékezzen meg a háború több száz ezer elesettjéről, illetve lehetőségeikhez mérten anyagilag is támogassák a hadisírok gondozásával foglalkozó szervezetet.
Ennek egyik módja a bizottság által 80 fillérért árusított jelvény megvásárlása volt.
A kitűző cink vagy hadifém anyagú, szalaggal átkötött babérkoszorút ábrázolt, felirata pedig a következő volt:
„Vitam et sanguinem 1914-1917”, tehát „Életünket és vérünket 1914-1917”.
1918-ban október 31. és november 3. között tartották a kegyeleti időszakot, ekkor kissé az adományozói jelvény formáját is megváltoztatták: a babérkoszorúban már egy rohamsisak és két bajonett is megjelent, és értelemszerűen az évszámok is módosultak „1914-1918”-ra.
Hol sírjaink domborulnak…
A sors kegyetlen fintoraként a nagy háború néhány napon belül, a Központi Hatalmak, köztük hazánk vereségével véget ért.
A trianoni diktátum következtében a Monarchia hadisírjainak jelentős része idegen államok területére került. Bár a nemzetközi megállapodások és a Genfi Egyezmények megkövetelnék, a mai napig előfordul, hogy a hazánkkal szomszédos államok nem kezelik kellő tisztességgel a hősi halottak végső nyughelyét:
2015-ben például az borzolta a kedélyeket, hogy az erdélyi katonasírokon „változtak” románná a magyar és német katonák nevei.
Döbbenet: még a hősi halottakat is románosítják a temetőben
A Magyar Patrióták Közössége az Ojtozi-szorosnál levő első világháborús katonai temetőben járt. És amit ott találtak, az valami egészen döbbenetes. 1916-ban a Magyarországot hátba támadó román hadsereg itt tört be az országba. Az osztrák-magyar és nyugati frontról ide átdobott német csapatok megállították az offenzívát. Az 1917.
A vérlázító eljárást sem az akkori fideszes honvédelmi miniszter, Hende Csaba, sem pedig utódja, Simicskó István nem volt képes megfelelően számonkérni a románokon, így az eredeti állapotok helyreállítása is várat magára.
Az ilyen esetek azonban semmi esetre sem kisebbítik a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának érdemeit, hiszen a hadisírgondozók számtalan első világháborús katonai temetőt újítottak már fö határainkon innen és túl, a céljuk pedig nem más, mint 2018-ra az összes magyar vonatkozású katonai nyug- és emlékhely méltó állapotba hozása.
(Forrás: Stephanus Public)
Öt magyar vonatkozású érdekesség az első világháborúról
Sajnos sokan csak felületesen ismerik az első világégés történetét, és vannak olyanok, akik szerint fölösleges is foglalkozni az 1914-18 közötti időszakkal. Szerintünk azonban nem árt, ha visszatekintünk történelmünk e véres szeletére, és legalább felsorolás szintjén megemlítünk pár személyt, vagy érdekesebb tényt, melyeket lehet, hogy még a legelszántabb történelemrajongók sem ismernek maradéktalanul, mert a magyar hősiesség és helytállás igenis megérdemli, hogy legalább ennyivel is adózzunk elődeink nagyságának.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
