Szervusz, Bécs! Mariahilfer, kacagj! Mulassunk együtt: wiener schnitzelt túl klopfolod, a smarni lassan készül, a sör meg langyos. A Kedves Olvasó talán megbocsátja nekem ezt a bécsi pertut. Tudják, egyszer Mátyás nevű királyom járt arra, markánsan jelezte is jelenlétét. Onnantól kezdve Bécs, és mi magyarok talán ismerjük egymást.
De ennek ellenére én nem értem Őket!
Kedves emberek persze, érdekesek a maguk sajátos módján. Amikor például lenéznek minket.
Kettős mérce!
Ez, ami idegesítő! Tessék már felfogni, hogy elég abból, hogy minket másodrendűnek néztek! Elég abból, hogy romlott árut adtok el nekünk!
Elég abból, hogy azt akarjátok, szemetet együnk! Elég abból, hogy senkinek néztek minket!
Elég abból, hogy megmagyarázzátok, hogyan gondolkozzunk! Tetszik tudni, van saját agyunk!
Akár hiszi a világ, akár nem, mi magyarok tudunk késsel és villával enni. Én mondjuk speciel szeretek bicskát használni néha, van olyan helyzet, amikor úgy illik.
S most akkor tegyük tisztába a dolgokat!
Magyarországon is legyen sajt íze a sajtnak! A trappista úgy ízlelődjön, ahogy kell!
A kávé, az valami fekete színű kedvelhető legyen. Amolyan értelmezhető.
A csokoládé merjen Boci lenni, ha így adódik! Az se baj, ha Milka, de akkor legalább ott legyen az csokiság benne!
A tej tisztességgel fehéredjen!
És ott a kakaó! Na, ezzel végképpen ne szórakozzunk! Ki az, aki nem tudná ezt méltányolni?!
Túró Rudi? Ezzel nőttünk fel.
Meglehet, sokan ezeket a dolgokat közhelyes marhaságoknak tekintik. Azok lennének? Önök hogyan látják ezeket a dolgokat?
Fotó: youtube.com
Máté T. Gyula – <![CDATA[]]>https://matete.pestisracok.hu<![CDATA[]]>
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
