A Facebook letiltotta Mirkóczki Ádám Facebook-oldalát

A Facebook letiltotta Mirkóczki Ádám Facebook-oldalát

Vasárnap este óta elérhetetlen Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő Facebook-oldala. Kérdésünkre az ellenzéki szóvivő elmondta: a közösségi portál semmiféle előzetes értesítést nem küldött, ezért hétfőn e-mailben fordultak a Facebook üzemeltetőihez. Levelükre válasz azóta sem érkezett.

Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a népszerű Heves megyei politikus pénteken megosztott egy videót, melyen a törvénytelenül eltávolított plakátok ügyében „vív” a kormányhivatal munkatársaival.

Hírdetés

Az esetről lapunk is beszámolt, az akcióról készült – a Facebook-oldalon immár nem elérhető – videót csaknem 150 ezren látták, így nem lennénk meglepve, ha kiderülne, kamuprofilok tömege jelentette volna az esetet a közösségi portálnak, ami az oldal automatikus felfüggesztését jelenti.

Egy másik, immár korrupciógyanús ügy szintén kínosan érinthette a Fideszt. Mirkóczki országgyűlési képviselőként felszólalt a Heves megyei közgyűlésben, mivel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatala szerint a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány köteles (lenne) kiadni az ellenzéki politikus által kért gazdálkodási adatokat. Mirkóczki úgy sejti, azért titkolóznak, mert az alapítvány a Fidesz pénzosztó szervezeteként működik, így adatigénylését bírói úton fogja kikényszeríteni. Ez a felszólalás még elérhető a Vona Gábor Heves megyéért Facebook-oldalon.

A magunk részéről Reményik Sándor verset küldjük a névtelen jelentgetőknek:


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »