– Ha beírjuk a neved a keresőbe, akkor az idei év hírei közül főként azt olvasni, hogy „kirúgtak” az Újszínháztól, sőt, olyat is, hogy „Gregor Bernadettnek egyedül kell eltartania a családját”.
– Nagyon örülök, hogy erről beszélünk, mert ez egy nagyon kellemetlen történet. Ez sajnos a bulvár hozadéka. Azt el kell fogadnom, hogy a feleségemmel, Gregor Bernadettel nagyon régóta szeret a bulvár foglalkozni. Most is heti szinten van megkeresése. Persze vettünk részt közösen is szívesen egy-két anyagban, hiszen nincsen szégyellnivalónk, és a mi szakmánk olyanná lett, hogy valamilyen szinten fontos a jó, kézben tartott reklám.
– Ami most kisiklott a kezetekből?
– Az történt, hogy az Újszínháznál többünknek megváltozott a státusza, azaz nem tagok lettünk, hanem „számlások”. Nekem is van most például kilenc futó darabom.
– Tehát szó sincs kirúgásról?
– Így van, annak ellenére, hogy ezt volt, ahol címlapon is hozták. Korábban az esküvőnk utáni cikkek miatt is nyertünk pert, most is megtesszük a jogi lépéseket, mert ez már túlmegy egy határon. Ez ráadásul egy nagyon pejoratív szó, hiszen kirúgni azért szoktak valakit, mert mondjuk nem végzi jól a munkáját. Az esetemben pedig erről szó sincs.
– De megkerestek téged vagy titeket ezzel kapcsolatban, mielőtt megjelentették?
– Igen, és ha már így alakult, akkor gondoltam, nem baj, tisztázzuk, mielőtt félreértésekre kerülne sor. Elkészült az interjú, és abban maradtunk, hogy véletlenül se szerepeljen a kirúgás, mert ez egyáltalán nem igaz. Ennek ellenére másnap címlapon jelent meg.
– Annak ellenére, hogy külön kértétek?
– Igen, bár a címlapot úgy tudom, hogy nem az újságírónő csinálja, így nem ő tehetett róla, de amikor megláttam, nagyon ideges lettem. Ha tudom, hogy ez lesz, inkább meg sem szólalok. Főleg, hogy aztán nagyon sokan átvették a cikket. Úgyhogy én ekkor mondtam azt Berninek, hogy ennyi volt, végeztem a bulvárral, befejeztem velük az eggyüttmüködést.
– Ráadásul még azt is sugallták, hogy ő egyedüli családfenntartó maradt…
– Igen, pedig én nem szorulok rá senki fizetésére, így a Berniére sem. Én a fizetésemet hazaadom. Aki ismer, tudja hogy nem élek nagy lábon. Sértené az önérzetemet és a hiúságomat, ha engem valakinek el kellene tartania.
– Pedig vannak, akik úgy tartják, hogy sokkal kényelmesebb nem dolgozni, csak élősködni valakin.
– Vannak, de ez tőlem nagyon távol áll. Én úgy nőttem fel, hogy nem volt divatos az, hogy apa otthon heréskedjen, anya meg dolgozzon. Szerintem tétlenül lenni a világban borzasztó dolog. Életemben egyszer volt olyan, hogy hónapokig munkát kerestem, mégpedig a válásom után, amikor eljöttem Kecskemétről, de az nagyon rossz is volt. Szorongással, a jövőtől való félelemmel járt.
– Ráadásul ekkor már voltak gyermekeid is.
– Igen, tehát nemcsak magamról kellett gondoskodni, nemcsak rólam szólt az élet. De egyébként sem bírnám azt soha, hogy engem eltartsanak. Szerintem a legtöbb embert azért padlóra külheti az, ha kiesik a kiszámítható életvezetésből, még ha nem is nagy lábon élt addig. Ma már a többségnek két kereset is kevés egy családban, így elég nag baj tud lenni, ha akár az egyik fél is kiesik.
– Most azonban ez a helyzet akkor a családi kasszára nem hat ki?
– Nem, én ettől egyáltalán nem félek, hiszen vannak futó darabjaim, azokért fizetnek, akárcsak a többieknek, akiknek hasonlóan változott a státusza.
– Egyébként ezt a státuszváltást mi indokolhatja?
– Ez csak egy technikai dolog, a színházi életben ez megszokott. Nekem például előtte is mindig számlás munkáim voltak más színházaknál is. Ezért is esett nagyon rosszul az, hogy kirúgást írtak. Gondold el, hogy sokan megkerestek, amikor megjelent ez, és mindenkinek el kellett magyaráznom, hogy nem úgy van. Szégyelltem magam, pedig nem is volt rá semmi okom.
– Ennyire átment?
– Igen, ráadásul sokan nem is veszik meg a lapot, nem is olvassák el a cikket, csak a címlapot látják a hazugsággal, és ezért nagyon aljas dolog ez. Egyébként pedig azt is meg lehet unni, hogy mindig úgy írnak, hogy „Gregor Bernadett férje”.
– Nem szeretted, ha ezt írják?
– Kifejezetten nem, pedig én tiszteletben tartom és pontosan tudom, hogy őt nagyon sokan szeretik, nagyon ismert, és sokakat érdekel. Nyilván senkit nem érdekelt volna a színházi státuszom változása sem, ha nem tudják úgy eladni, hogy „kirúgták Gregor Bernadett férjét”.
– Úgy kezdtem a beszélgetést, hogy most sajnos ezeket dobja ki az internet. Ha most változtathatnál rajta, mi lenne az, ami ezt helyettesíthetné, amit inkább tudjanak rólad az emberek?
– Például nagyon szerettem filmezni, és nagyon szerettem a Sacra Coronát és a Sobrit is. Ugyebár az két kosztümüs, történelmi játékfilm, mozifilm, amelyekben remek színészekkel játszhattam. Akkoriban sokat kerestek azok kapcsán, és most is örülnék, ha magam miatt, a szerepeim miatt keresnének.
– Ezek a 2000-es évek elején készültek. Azóta nem jönnek megkeresések?
– Filmesek nem igazán. Pedig egyre több jó film készül, de sajnos valahogy elkerülnek engem. A színházra visszatérve, ott volt Kecskemét, ahol eltöltöttem nyolc nagyon szép évadot, kiváló szerepeket játszhattam, remek társulatban. Most pedig az Újszínház.
– Mégis sokan most „a friss sztorik” miatt csupán Gregor Bernadett férjeként ismerhetnek, akit kirúgtak. Pedig több vagy annál, és nem is rúgtak ki.
– Igen, és közelebbről pedig csak azok, akik megnéznek az Újszínházban vagy máshol, esetleg visszanézik az említett filmeket.
– Hiányzik a filmek világa?
– Nagyon, és ha visszagondolok mondjuk a Sacra Corona forgatásaira, akkor nem is tudok mondani ahhoz foghatót. Gyönyörű tájakon rengeteg lovasjelenetünk volt, csatajelenetek… Az egy álomszerű dolog volt. Akárcsak a Sobri, az is egy nagy szerep volt.
– Vállalnál most is ilyen nagy szerepet?
– Abszolút. A történelmi filmek pedig nagyon közel állnak hozzám. Ha lehet ilyet mondani, akkor még a fizimiskám is illik hozzájuk. Most például a színházban A kőszívű ember fiaiban játszom Baradlay Richárdot, és azt is nagyon szeretem.
– Az volt az előző évadból a nagy kedvenced?
– Igen, ez nagyon közel állt hozzám. Aztán nagyon szeretem a Bernivel közös kettősünket (Titkok egy hálószobából), amivel szoktuk járni az országot. Egy házaspár életét mutatja be az esküvőtől odáig, hogy a gyerekek kirepülnek a családi fészekből. Ezt is jó lenne többet játszani. Ezek nagyon nagy örömet adnak.
– Létezik különbség a vidéki és a fővárosi fellépések között?
– Igen, például ahol nincs színház, ott nagyon hálásak. Talán Pesten már annyira nem divatos, de vidéken még sok helyen tapasztalni azt, hogy a portán hagynak egy kis üzenetet, köszönetet mondjuk a darab után, és ez nagyon jól tud esni. Ekkor érzed, hogy milyen sokat tudsz adni az embereknek egy jó előadással.
– Van továbbra is igény a színjátszásra Magyarországon?
– Igen, és mindig lesz is. Ez egy intenzív, nagy energiákat megmozgató dolog, amely során nagyon jó pillanatokat tud átélni az ember. Ezeket nem is lehet máshogy. Klassz dolog a film is, de ez teljesen más. A kamara előadást pedig különösen szeretem. Közel van a közönség, nem nagyon lehet megúszni a dolgokat, ott igazán őszinte dolgok születnek.
fotók: Béli Balázs
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
