Nem "tagadott" semmit, mégis elítélték a kitörésre emlékező szónokot, mert beszéde sérthette a zsidó hiperérzékenységet

Nem "tagadott" semmit, mégis elítélték a kitörésre emlékező szónokot, mert beszéde sérthette a zsidó hiperérzékenységet

Ötszázezer forintos pénzbüntetést rótt ki első fokon a Székesfehérvári Járásbíróság a "nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt" arra a férfira, aki az ítéletben megállapított tényállás szerint "a nemzetiszocialista rendszert és a Waffen-SS-t dicsőítette, illetve állította be követendő példaként" több ember előtt megtartott beszédében tavaly február 6-án, a székesfehérvári Kossuth utcában.

Az Emlékezz a kitörés hőseire! címet viselő rendezvényen a vádlott Szálasi Ferencet is éltette, továbbá "a faji különbségtétel mellett foglalt állást" – folytatja a bíróság közleménye.

Hírdetés

A járásbíróság ítéletének indoklásában úgy értékelte, a terhelt által elmondottak "alkalmasak voltak volt arra, hogy a köznyugalmat megzavarva a nemzetiszocialista rendszer áldozatainak, azok leszármazottainak, valamint a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségeknek a méltóságát megsértsék".

Az ítélet nem jogerős, a vád és a védelem is három nap gondolkodási időt tartott fenn, mielőtt nyilatkoznának arról, kívánnak-e fellebbezni.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »