Ismét szembesülnöm kellett az osztrák-szlovák összekacsintással, manipulációval, a történelemhamisítás próbálkozásával.
„Apám szőlőkapás, anyám szatócsasszony. Mindketten szegények. Jómagam már többre vittem. Voltam Pozsonyban lakatosinas meg lakatoslegény, több helyütt baka, Prágában úszómester, Zay-Ugrócon fafaragó, Bécsben szobrászsegéd, és leszek valamikor magyar művész, ha megsegít az Isten, és olyat csinálok, amivel Budapestre bekukkanthatok.” – ezt az a Fadrusz János szobrászművész mondta magáról, akinek nevét az osztrákok nem voltak képesek feltüntetni leghíresebb alkotása alatt.
De kezdjük a legelején! Ausztriában Mária Terézia Emlékév van. Korrekt módon be is harangozták, úton-útfélen tudatták, hirdették, kiplakátozták, hogy a legerősebb Habsburg asszony háromszáz évvel ezelőtt született. Az Osztrák Nemzeti Könyvtár dísztermében meg is néztem azt a kiállítást, amely a negyvenéves uralkodást igyekezett bemutatni. Bár ne tettem volna! Ismét szembesülnöm kellett az osztrák-szlovák összekacsintással, manipulációval, a történelemhamisítás próbálkozásával.
Mária Terézia trónra lépésének története jól ismert: magára maradva csak a magyarokra számíthatott, különben soha nem lett volna belőle a Szent Korona országainak a királynője, és ki tudja, lenne-e most Ausztria, Szlovákiáról meg nem is beszélve!
Mi indította el bennem ezeket a gondolatokat? A kiállítás egyik tablóképe. Nem tüntetették fel ugyanis rajta sem az alkotó, Fadrusz János magyar szobrászművész nevét, sem pedig azt a tényt, hogy 1897-ben avatták fel Pozsonyban a Koronázási Dombon a Mária Terézia emlékművet.
Fájt volna felidézni éppen Bécsben a valóságot, vagyis az uralkodó és a magyar főnemesség kölcsönös tiszteletét? Fájt volna kimondani, hogy magyar és Magyarország? Lehet, de a tények attól még tények maradnak.
Az egykori barokk emlékművön a magyar főnemes Mária Terézia felé fordul, jobbját szívéhez szorítja, bal kezével Magyarország felé mutat, mintegy felajánlva az országot a királynőnek. A szobor talapzatán a latin nyelvű felirat, VITAM ET SANGUINEM, hátoldalán pedig az alábbi felirat volt olvasható: Magyarország fennálásának ezredik évében a királykoronázások emlékére emelte Pozsony Szabad Királyi város közönsége 1896.”
Számos fénykép bizonyítja a múltat, a kiállításon azonban megtévesztésként ez olvasható a tablókép alatt: Pichler, 1900 körül. Semmi több…
Az ünnepélyes ceremónián, maga Ferenc József császár is jelen volt, tehát meg lehetett volna adni pontosan az évszámot. Az osztrákok, akik velünk kapcsolatban a kákán is csomót keresnek, igazán odafigyelhettek volna jobban is a részletekre. Vagy szándékosan akartak „Bratislavánál” jó pontot szerezni? Elképzelhető, de attól még a mi országunk már a szobor felavatásakor is ezer éves múlttal rendelkezett.
És még egy apróság! Azt is elhallgatták, hogy a szoborcsoportot 1921-ben elvakult szlovák nacionalisták döntötték le, zúzták össze és dobták a Dunába… csak azért, mert magyar volt…
Bezzeg, a mi tetteinket az osztrákok számon tartják és kiforgatva, megmásítva, hozzáköltve emlékeztetik rá a világot! Jó hangosan, hogy mindenki hallja! Még szerencse, hogy Fadrusz másik híres alkotása, a Bécset bevevő Mátyás király szobra Kolozsvár főterén még áll!
-sbalog-
Ľudovít Štúr szobra az egykori szobor helyén
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »