Igazán megérkeztem, most áll össze minden – mondja Timár Dániel jezsuita, akit május 2-án szenteltnek pappá. Gyermek- és ifjúsági közösségekben érlelődött hite, harmincas éveiben kapott váratlan elhívása és a hosszú megkülönböztetés után ma már természetes nyugalommal készül arra, hogy Jézus társa legyen a mindennapokban, az imádság és az apostoli szolgálat feszültségében.
Pappá szentelése előtt készített interjút Timár Dániel jezsuita szerzetessel Gianone Péter, az alábbiakban ebből olvashatnak részletet.
– Rövidesen pappá szentelnek. Milyen érzések, milyen gondolatok vannak most Benned?
– Most először érkezem meg igazán egy ilyen fontos eseményhez. Mintha most állna össze minden. Korábban, például fogadalomtételnél vagy a teológiára bocsátásnál, még kellett volna egy kis idő, csak a körülmények nem engedték. Most viszont ez az egy év, amit diakónusként éltem és szolgáltam, nagyon szép és hasznos volt a felkészülésben. Van bennem egy természetesség, ahogyan megérkezem a szentelésre.
– Hogyan alakult az életutad, hogyan jutottál el idáig?
– Hívő nagycsaládba születtem, a hit gyakorlása végigkísérte az életemet. Szüleim egy családos közösség tagjai voltak. Nyaranta úgy táboroztunk együtt, hogy a középpontban a szentmise és a hit állt. Kamaszként Zalaegerszegen, az ifjúsági közösségben együtt éltük meg a mély hitet. Győrben a bencés atyák példája, a liturgia szépsége volt az, ami megfogott és mély nyomot hagyott bennem. Később, a középiskola végén és egyetemista koromban az Antióchia közösség adott sokat: ott igazán megélhettem önmagam, a kreativitásom, elfogadtak, és az lehettem, aki igazán vagyok.
– Már elmúltál harmincéves, amikor érdeklődni kezdtél először a szerzetesi, aztán a papi hivatás iránt. Hogyan kezdődött?
– A középiskola végén nagyon biztos voltam benne, hogy teológiát szeretnék tanulni és hittant tanítani. Ehhez kerestem egy másik tanári szakot, ez lett a magyar. Emlékszem, a felvételin kérdezték is, hogy nem akarok-e pap lenni. Akkor számomra nagyon egyértelmű volt, hogy nem. Családot szerettem volna, tanítani akartam, az alaphivatásomnak a tanárságot, a gyerekekkel való foglalkozást éreztem. Ahogy teltek az évek, nem gondoltam a papi vagy szerzetesi hivatásra. Aztán a harmincas éveim elején egyszer csak jött egy meghívás: „Dani, azt szeretném, hogy jezsuitaként szolgálj engem.”
– Honnan jött ez a hívás?
– Nem imádságban, nem is templomi környezetben. Valakivel beszélgettem teljesen másról, és egyszer csak, a semmiből jött ez – nevezhetjük hangnak, érzésnek, tapasztalatnak. Egyáltalán nem örültem neki.
– Miért nem?
Eleinte egyedül próbáltam végezni megkülönböztetést, hivatástisztázását. Később segítséget kértem, először egy zalaegerszegi paptól, majd elmentem egy dobogókői lelkigyakorlatra, amely kimondottan hivatáskeresőknek szólt. Ott megnyugodtam: minden rendben, időt kell hagyni ennek. Ezután elindult egy hosszabb folyamat. A belépésem előtti Montserrat-évben született meg bennem az első nagy döntés: erre a meghívásra őszintén igent tudok mondani azzal, hogy kérem a felvételemet Jézus Társaságába. Ezután lépésenként jöttek az újabb igenek: a fogadalomtételre, a teológia megkezdésére, a diakónusszentelésre és a papszentelésre.
(…)
– Ha egy fiatal most megkérdezne, miért jó jezsuitának lenni, mit mondanál?
– Jezsuitának lenni azt jelenti, hogy Jézus társa vagy a mindennapokban. Ez persze igaz minden keresztényre.
Ez egy nagyon szép dinamika. A következő a megkülönböztetés, amit jezsuitaként elsajátítunk: próbálunk élni és másokat is tanítani rá. Fontos megemlíteni, hogy nemzetközi közösség vagyunk, és ez a formációnkban is megmutatkozik. Végül pedig felidézem, hogy amikor Szent Ignácnak megjelenik a keresztet vivő Jézus, azt mondja: „kegyes leszek hozzád Rómában”. A keresztjét hordozó Jézus és Ignác találkozásában van valami nagyon bensőséges, nagyon mély. Ennek a bensőséges, mély Isten- és Jézus-kapcsolatnak a megélése az, amire mindannyian meghívást kaptunk jezsuitaként.
A teljes beszélgetés ITT olvasható.
Az interjú az alábbi videóra kattintva hallgatható meg.
Szöveg: Gianone Péter
Fotó: Pásztor Péter
Forrás és fotó: Jezsuita.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
