7 jele annak, hogy nagy bajban vagyunk

7 jele annak, hogy nagy bajban vagyunk

Honnan tudjuk megállapítani, hogy tényleg depressziósak vagyunk? Ezt teljesen egyértelműen csak szakember tudja megmondani, de ha az alábbi listából a legtöbb igaz ránk, javasoljuk: keressünk fel egy jó szakembert.

Ha nem jönnek össze az élet kisebb-nagyobb dolgai és emiatt nem érezzük jól magunkat, az teljesen természetes: ez az élet része. Amikor azonban huzamosabb ideig úgy érezzük, hogy életünk szomorú, reménytelen és nem haladunk semerre: esélyes, hogy a klinikai depresszió tüneteivel küzdünk – írja a Házipatika.com.

„Ha az agyunk negatív gondolatokkal van tele, elfelejthetünk enni, nem érdekel sem a főzés, sem az evés” – mondja Yvonne Thomas, PhD, Los Angeles-i pszichológus. De sok esetben ennek az ellenkezője is igaz lehet: túlehetjük magunkat. A depressziót kísérő érzelmek – szomorúság, borúlátás, alacsony önbizalom – késztethetnek minket arra, hogy érzéseinket evéssel csillapítsuk.

Az alvás révén a depressziósok egy időre megszabadulhatnak szomorúságuktól, ez egyfajta menedék is. Ám mások nyugtalanító gondolataik miatt képtelenek kikapcsolni, és még a regenerálódáshoz szükséges 7-8 órát sem tudják átaludni. Az alvásban beálló változások viszont beindíthatnak betegséget, és ronthatnak is a már meglévőkön – amikor nem alszunk eleget, testünk belső órája megzavarodik.

Hírdetés

A depresszió erős ingerlékenységgel is együtt jár. Ha mogorvák vagyunk, az apróságokon is képesek vagyunk feldühödni és a körülöttünk lévőkön vezetjük le dühünket, az részben azért lehet, mert a depresszió súlyosbítja a hormoningadozásokat. Ugyanakkor mindez az érzelmek súlya miatt is lehet: a dühösek és ingerlékenyek ugyanis nemcsak fizikai, hanem pszichológiaifájdalomhatására is lehetünk.

A szorongás sokszor együtt jár a depresszióval, és ehhez esetenként pánikroham is kapcsolódhat. A kényszeres gondolkodás és a pánik hatására olyan fizikai tünetek jelentkezhetnek, mint például a gyors szívverés, az izzadás vagy az alvásproblémák. Amit azonban ilyenkor nem szabad elfelejtetnünk, az az, hogy ugyan a szorongás jelezhet depressziót, előfordulhat, hogy a depressziós páciensnek külön kezelendő szorongási zavarai is vannak. 

A szomorúsággal és ürességgel kapcsolatos gondolatok olyan ködöt képesek a fejünk köré vonni, amely munkánkat, memóriánkat és döntéshozó képességünket egyaránt „kikezdheti”. Ennek következtében nemcsak rossz döntéseket hozhatunk, hanem egészségünkre káros vagy veszélyes módon viselkedhetünk.

Aki szomorú, az lemondja párszor a találkozóit, összeszedi magát, aztán ismét beleveti magát a dolgok sűrűjébe. Azonban a depressziósok apátiába süllyednek, nem érdekli őket semmilyen hobbi, ami régen örömmel töltötte el őket és emiatt izolálják magukat. Huszonkettes csapdája ez.

A letargia, amit érzünk, lehet annak is az eredménye, hogy nem ettünk eleget vagy túl sokat aludtunk. De lehet, hogy a minket kísérő szomorúság és reménytelenség miatt alakult ki. A krónikus érzelmi fájdalom elszívja az energiát, emiatt pedig már ahhoz is fáradtak lehetünk, ha rutinfeladatokat végezzünk, a munkáról és családi kötelezettségekről pedig még nem is ejtettünk szót. Ha ilyet érzünk, ideje szakemberhez fordulnunk.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »