A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) illetékes bizottsága elbírálta a Magyarul a családban című támogatási pályázatokat, valamint az óvodai nevelés szakközépiskolai képzési programban tanuló diákok ösztöndíjazására beérkezett kérelmeket is.
A Magyarul a családban programra értesüléseink szerint 21 kérelem érkezett be, a döntés 14 család esetében lett pozitív, így az MMÖNK szeptembertől érvényes szerződéseket ír velük alá. A tavalyi sikeresen pályázókkal tehát jelenleg összesen 50 gyermek után kapnak a családok támogatást, további három családdal pedig az év végén, a következő év elején kötnek szerződést, amikor óvodások lesznek a gyermekek. A program keretében a szerződéses szülők helyett az MMÖNK utalja át a szülőkre eső teljes óvodalátogatási díjat közvetlenül az óvodáknak, tehát az összegek nem kerülnek a családokhoz. A keretet a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosítja az MMÖNK-nak. Nyílt pályázati programról van szó, tehát folyamatosan lehet a programra pályázni a következő hónapokban is.
A bizottság elbírálta az óvodai nevelés szakközépiskolai képzési programban tanuló diákok ösztöndíjazására beérkezett kérelmeket is. 11 kérelem érkezett, s a bizottság részéről mindegyik pozitív elbírálásban részesült. A program feltételei között szerepel, hogy a szakközépiskolai programot a Lendvai KKI-ban tanulják, emellett a magyart anyanyelvi szinten sajátítsák el, illetve az MMÖNK által szervezett óvodapedagógusi továbbképzések 75 százalékán részt vegyenek. Ennek fejében a diákok havi 150 euró ösztöndíjat kapnak az év mind a 12 hónapjában. A keret forrása ebben az esetben is a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az összegek pedig mindkettő esetben a Bethlen Gábor Alapon keresztül kerülnek Szlovéniába.
Forrás: Népújság
The post 50 óvodás és 11 óvodai nevelést tanuló diák kap támogatást Muravidéken appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »