4300-nál is több áldozata van már a földrengésnek Törökországban és Szíriában

4300-nál is több áldozata van már a földrengésnek Törökországban és Szíriában

Nyitókép: SITA/AP

Percről percre nő a hétfő hajnali földrengés halálos áldozatainak a száma. Törökországban és Szíriában már több mint 4300 elhunytat azonosítottak, de még rengetegen lehetnek a romok alatt. Az Egészségügyi Világszervezet szerint az a legvalószínűbb, hogy húszezren vesztették életüket és százezer körül van a sérültek száma.

A legerősebb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű volt, Törökországban több mint 80 éve nem mértek ekkora földmozgást.

A helyi mentőkhöz és tűzoltókhoz 3500 török katona is csatlakozott, és több mint egy tucatnyi ország ajánlott fel segítséget: szakembereket, repülőket és segélycsomagokat.

A fagypont körüli hőmérséklet ellenére is egész éjszaka folytak a mentési munkálatok. A hatóságoknak nagyon körültekintőnek kell lenniük, mert óránként újabb és újabb utórengések jönnek, amik bármikor romba dönthetnek még egy épületet. Éppen ezért keddre virradóan százezrek töltötték az éjszakát autóikban vagy a fagyos utcán. Aki kockáztatott és otthon maradt, az sem tudott fűteni.

A természeti csapás egy rendkívül kiszolgáltatott régiót ért. Dél-Törökországban menekültek millió élnek hevenyészett táborokban, a szomszédos Szíriában pedig a 12 éve tartó polgárháború megtépázta az infrastruktúrát. Egy határhoz közeli börtön is megrongálódott, ahonnan az Iszlám Állam 20 terroristája szökhetett meg.

Kedd reggeli jelentésében a török katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét – írja az MTI. Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8 ezer túlélőt mentettek ki, a sérültek száma pedig 16 ezerhez közelít.

Hírdetés

A következő napok esős, havas időjárása nehezíti a további mentést. Hatayban egy helyi lakos azt mondta a Reutersnek, hogy hallani lehet a túlélőket a romok alatt, de egyelőre nem érkezett segítség.

“Halljuk a zajokat, de senki nem jön. Végünk, le vagyunk sújtva. Istenem! Kiabálnak, hogy mentsük meg őket, de nem tudunk segíteni. Hogyan mentsük meg őket? Reggel óta nem jött senki”

– magyarázta.

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget.

Szíriában legkevesebb 1444 ember halt meg a földrengésben és 3500 sérültről tudni a damaszkuszi kormány és a felkelők által ellenőrzött területeken dolgozó segélyszervezetek tájékoztatása szerint.

Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli, középső részét és Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »