A legtöbb embernek komoly problémát okoz, ha munka, egy családtagja vagy ismerőse betegsége vagy egyszerű álmatlanság miatt alvás nélkül tölt el egy éjszakát. Ilyenkor az emberek szinte kivétel nélkül rendkívül feszültté, ingerlékennyé válnak, és alig várják, hogy ágyba kerüljenek. Képzeljék el, mi történne, ha évtizedeken keresztül nem tudnának elaludni. Egy Kern Pál nevű magyar férfival a 20. század első felében ez történt.
Az 1884-ben született Kern Pál az első világháborúban önként jelentkezett frontszolgálatra az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe. A századparancsnokként szolgáló férfi 1915 júniusában, egy Lemberg (a mai Lviv, oroszul Lvov) mellett az oroszok ellen vezényelt hajnali roham során megsebesült.
Méghozzá elég súlyosan: egy orosz katona golyója a halántékán hatolt be, és a másik oldalon jött ki. Kern négy hónappal később tudta meg, hogy mivel kiesett a zsebéből a kis fémdobozban tárolt személyazonossági jegye, és egy szétroncsolt fejű katona mellett találták meg, hivatalosan halottnak nyilvánították.
Az igazi Kernt közben reggel a szanitécek elvitték. A sebesült katonát egy lembergi kórházba szállították, ahol az orvosok lemondtak róla, ám miután három hétig eszméletlenül feküdt, végül magához tért.
Ezt követően Budapestre került, ahol kórházról kórházra vándorolt (sőt, nem csak a magyar főváros kórházaiban, hanem vidéki szanatóriumokban is megfordult).
Orosz csapatok rohama Lembergnél egy orosz szatirikus propagandaplakáton, 1915.
Az esetet tehát nagy szerencsével túlélte, ám hosszú ideig fejgörcsök gyötörték, és bár ezek idővel elmúltak, soha többé nem tudott elaludni. Ráadásul a háború után – mint mondta – „olyan idegkimerülés vett rajta erőt”, hogy évekig nem is tudott emberekhez szólni.
Nem meglepő tehát, hogy a katonaságtól hadnagyként történt nyugdíjazását követően egy ideig sikertelenül próbált meg visszailleszkedni a polgári életbe. Számos viszontagság után végül hivatalnokként sikerült elhelyezkednie az Országos Társadalombiztosító Intézetnél.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
