Van szerencsétlenségem annak a vasútvonalnak a mentén lakni, amelyen egy év alatt összesen több mint 700 órát késnek a szerelvények. Gomba (igen, van ilyen nevű falu) festőien szép, a házunk a település szélén áll, mögötte kezdődik egy gyönyörű erdő. Jó a levegő, összetartó közösség él itt, öröm ilyen helyen lakni! Vagyis az lenne, ha nem kellene a héten legalább öt napon megküzdeni a fővárosba bejutással. Pedig kicsiny falumból nem több száz kilométert kell utaznom, hogy eljussak a munkahelyemre. Csupán 38 vacak kis kilométert. Vasúton, sínen.
 |
Tavasszal lesz 12 éve, hogy a MÁV elégedetlen utasa vagyok. Valószínűleg rólam mintázták a viccet, miszerint a MÁV-nak öt ellensége van: a négy évszak és az utasok. Kezdjük először is az évszakokkal! Ha esik az eső, biztos azért késünk, ha fúj a szél, azért, ha leesik a hó, kimaradnak a járatok, ha pedig meleg van, szintén lehet valami: tönkremegy a váltó, a sín, az idegeink, rosszul lesz a mozdonyvezető, a jegyvizsgáló, a kalauz, az utas stb., a vonat pedig csak nem jön. Ez különösen kellemetlen, ha az ember időre megy valahová. Pláne, ha rendszeresen időre megy, és a késés vagy járatkimaradás rendszeresen előfordul. Pedig megpróbálja rászánni az időt az ember fia, lánya, hogy ne amiatt nézzen rá szúrós szemmel a főnök, hogy a saját hibájából késett. Bár a munkahelyek nagy részén a főnököt nem érdekli, a késés kinek a hibája, és egy idő után ez az érintett állásába is kerülhet. Először még csak sajnálkozva, majd rosszallóan néznek ránk, majd összesúgnak mögötte, hogy na, persze, megint a vonat… Egy idő után pedig biztosan megjegyzik, hogy „nem kellene az eggyel korábbi vonattal járnod?” Bár jogos lehet a felvetés, de az is tiszta sor, ha valakinek nincs kedve a más hibája miatt fél órával előbb kelni, mert tudja, hogy rá kell számolni a reggeli járatra a 10-30 perces késést. Még kellemetlenebb ez hazafelé, amikor az óvó néni, tanító néni, stb. rendszeresen azért túlórázik, mert a vonat késve hozza meg a lurkóért siető anyukát!
Seres Krisztina írásának folytatása a friss Barikád hetilapban olvasható.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
