356 ezer vakcinát adtak be tavaly Nagyszombat megyében

356 ezer vakcinát adtak be tavaly Nagyszombat megyében

Tavaly 356 ezer adag Covid-19 elleni vakcinát adtak be Nagyszombat megye nagy kapacitású oltópontjain és a mobil oltóegységek által. Az ünnepek között közel tízezer ember jutott vakcina általi védettséghez.

2021 elején három nagy kapacitású oltópontot nyitottak meg a megyében, elsőként Nagyszombatban indult el a tömeges oltás, majd márciusban Dunaszerdahelyen, és Szakolcán azzal a célkitűzéssel, hogy a nyári hónapokra a megye lakosságának nagy része védett legyen a koronavírus okozta megbetegedés ellen. Nyáron tovább bővítették az oltópontok listáját, majd ősszel lehetőséget adtak a lakosoknak arra, hogy felvehessék a Covid-19 elleni vakcina harmadik adagját. A hétvégente nyitva tartó oltópontokon kívül mobil egységek is járták a megyét. A megye 251 községéből 220-at bejárt a mobil egység, összesen 33 ezer adag vakcinát adtak be főként az idősebb lakosoknak, akiknek problémát okozott a regisztráció, vagy a beutazás. Az ünnepek között is nagy volt az érdeklődés a vakcinák iránt. Dunaszerdahelyen 2 530 adag védőoltást adtak be az érkezőknek, Szakolcán több mint ezer háromszáz, Nagyszombatban közel hatezer érdeklődő vette fel a védőoltást. Jozef Viskupič megyeelnök rámutatott, hogy összesen 356 ezer vakcinát adtak be a megyében, és megköszönte az egészségügyi dolgozóknak, valamint az adminisztratív munkaerőnek, hogy segítik az oltási programot. A megyei önkormányzat tájékoztatásából kiderül, hogy eddig a megye lakosságának több mint 55 százaléka oltatta be magát, az 50 év felettiek körében 72 százalék az oltottak aránya.

Hírdetés

2022-ben is folytatódik a tömeges oltási kampány, a pontos információkról és az időpontokról az önkormányzat honlapján és a közösségi hálón tájékoztatnak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »