33 figyelemre méltó női sors — megjelent a Múlt-kor őszi különszáma

33 figyelemre méltó női sors — megjelent a Múlt-kor őszi különszáma

Ki volt az első magyar pilótanő? Miért nem kedvelték a kortársak Kossuthnét? Hogyan lett a rabszolga Sass Flórából angol lady? Ki az a keszthelyi lány, akit 1929-ben Miss Európává is megválasztottak? Milyen körülmények között élt Kádár János és felesége? Mivel hódította meg kedvese szívét Széchenyi? Hány gyermekét temette el Horthyné? Kik voltak az aradi vértanúk özvegyei? Asszonyok a hatalom árnyékában, sorsgyötörte anyák, művészek és múzsák — őszi különszámunk 33 kivételes női sorsot mutat be a magyar történelemből.

Az „Öreg” felesége. Tamáska Mária és Kádár János több mint negyven éven át éltek együtt, 1949-ben kötöttek házasságot. Kádár János ekkor belügyminiszter volt, Tamáska Mária pedig az államvédelem kötelékében mint „levélfelbontó” tevékenykedett. Tamáska Mária 1912. április 8-án született, tehát ugyanabban az évben, mint a férje; másfél hónappal volt idősebb Kádárnál. 1944-ben ismerte meg a kommunista mozgalmárt, aki albérlőként költözött Róna Ottóhoz – Tamáska Mária az ő felesége volt ekkor.

Zrínyi Ilona, az anya. A magyar történelem talán egyik leghíresebb női alakjának nemcsak tudása, műveltsége, hanem bátorsága, helytállása, tettei tették őt igazán naggyá. Ennek köszönhetően már a korabeli Európában ismertté vált e magyar nemesasszony élete és története, ám személye sokkal inkább politikai kapcsolatai, Munkács várának védelmében játszott szerepe révén ismert, mintsem magánéleti szempontból, akár feleségként, akár anyaként. Ez a része azonban korántsem elhanyagolható, hisz Zrínyi Ilona személyiségének megismeréséhez magánélete is hozzátartozik, sőt küzdelmes életének politikai döntései mögött olykor magánéleti megfontolások álltak.

„Hogyan tehetett szert egy ilyen asszony egy ilyen férjre?” – kérdezték sokan a kortársak közül. Aki csak ismerte Terézt, szinte kivétel nélkül kritikával illette, rosszindulatúnak és nehéz természetűnek találta a szépnek egyáltalán nem nevezhető asszonyt. Kossuth mégis rajongott érte.

Különleges gyógyír fájó sebeinkre. A Balaton több szépségkirálynőt adott Magyarországnak. Molnár Csilla tragikusan végződő karrierje Fonyódról indult, a ma már kevesek által ismert Simon Böskéé pedig Keszthelyről. Utóbbi hölgy személyében nemcsak az első Miss Magyarországot, hanem az első Miss Európánkat is tisztelhetjük.

Hírdetés

Rabszolgából lett felfedezőnő, Afrika-kutató a magyar származású Sass Flóra, aki a XIX. század második felében férjével, Sir Samuel Bakerrel kétszer is megjárta a fekete kontinenst. A férje tervezte férfiruhában, feje felett napernyővel, övében pisztollyal utazó asszony egészen új, szokatlan szemszögből, érzékeny női megfigyelésekkel átszőve mesél a korabeli gyarmatosítás mindennapjairól, a helyi törzsek életéről – nemegyszer életveszélyek után, mégis higgadtan vetve papírra sorait. Úgy, ahogy addig senki sem írt a korabeli nagy felfedezők közül.

Kossuth Zsuzsa valós, de regényes alakja egy harcos, kemény, modern nőtípust idéz elénk. Törékeny alkatával hatalmas tetteket hajtott végre. Nem rettent vissza semmitől. Átitatva a demokrácia, a szabadság szellemével, intelligenciájával nemcsak méltó szellemi társa és segítője volt Kossuth Lajosnak, de aktív politikai és szervezőmunkát is vállalt a szabadságharcban megsérült katonák kórházi ellátásában. Az elnyomás alatt a lázadás hazai szálait fogta össze, férfiakat megszégyenítő erővel szállt szembe vallatóival. Végül bátyjának sorsában osztozva hazájának elhagyására kényszerült.

Rotschild Klára, a stílus királynője. A gazdag bankárcsaládnak csak névrokona volt. A legenda szerint a pénzember, Philippe de Rothschild az 1960-as években Budapesten járva ellátogatott a szalonjába, és bemutatkozás után megkérdezte az akkor már a nemzetközileg is híres intézmény vezetőjét: „Asszonyom, önben melyik Rothschild-ág leszármazottját tisztelhetem?” A válasz rövid volt: „Tekintsen csupán a divat királynőjének!”

Az aradi vértanúk történetét tekintve a „férfias elszántság” mellett nagy szerepet játszottak azok az asszonyok is, akik hűségesen kitartottak választottjuk oldalán, és akiknek életét szintén gyökeresen megváltoztatta a szabadságharc. Méltó társaik voltak férjeiknek, és legtöbbjük a diktatúra nehéz idején is képviselte azokat az értékeket, amelyekért a tábornokok az életüket áldozták. Ezekről az asszonyokról keveset tudunk. Most sorra vesszük a vértanúk hitveseit, akikből az osztrák önkény aradi özvegyeket csinált.

Most 33 kivételes női sors vár rátok a Múlt-kor őszi különszámában! A magazin október 21-től kapható a nagyobb újságárusoknál és a Tesco, az Auchan, az Interspar üzletekben valamint a benzinkutakon.

Itt pedig kedvezményesen előfizethető.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »