26 millióval húzta le a „nagymenő vállalkozó” az örökségét befektetetni kívánó nőt

26 millióval húzta le a „nagymenő vállalkozó” az örökségét befektetetni kívánó nőt

Egy hölgy kereste meg a Privátkopó bűnügyi portált azzal, hogy egy cégtulajdonos becsapta, lehúzta, de mivel – papíron – a vállalkozó úgymond vagyontalan, nem tud érvényt szerezni a jogos követelésének. Az adós éli világát, luxusutazásokon vesz részt, rázza a rongyot, miközben a füle botját sem mozdítja annak érdekében, hogy az összesen 26 millió forint (plusz kamatok) tartozását rendezze. Alább Kinga történetét olvashatják.

„Farkas Zsolttal és párját, Nagy Tímeával úgy kerültem kapcsolatba, hogy a gyermekeink egy osztályba járnak, így már évek óta ismertük egymást. Mindketten megbízható ember benyomását keltették”

A becsapott nő állítása szerint Farkas Zsolt tudta, hogy nem ért a pénzügyekhez, ezért folyamatosan ajánlgatta, hogy fektessen be a cégébe, a Drone Permet Kft.-be. A társaság egyedüli tulajdonosa a feleség, Nagy Tímea, míg az ügyvezetői tisztséget az asszony és a férje, Farkas Zsolt töltötték be, önálló cégképviseleti joggal.

A férfi azt mondta Kingának, hogy a kölcsönkért összegekből finanszírozza a Drone Permet Kft. beruházásait, azt állította: nagy teljesítményű mezőgazdasági drónokat kíván beszerezni, a vállalkozása szolgáltatásainak biztosításához.

Hírdetés

„Ezeket a drónokat tudomásom szerint megvette, mivel később a gyermeke többször hangoztatta az osztálytársai előtt, hogy milyen nagy értékű drónjai vannak a szüleinek” – fűzte hozzá Kinga.

2022. március végén Kinga ügyvédi okiratba foglalt kölcsönszerződést kötött a Budapest VIII. kerületében élő Farkassal, a dokumentum 5 millió forint hitelről szólt. Ezt az összeget a feleség, Nagy Tímea bankszámlájára D. F. utalta át, aki a milliókat Kingának szánta, mivel az általa örökölt lakást akarta megvenni. „D.-t én kértem meg arra, hogy a banki költségek elkerülése miatt közvetlenul utalja át a pénzt a Farkas által megadott számlára – ami a feleségéé volt” – jegyezte meg Kinga.

Az ingatlan adásvétele azonban meghiúsult, az előlegként kapott és Nagy Tímea számlájára átutalt 5 milliót viszont nem tudta a rászedett nő visszafizetni, mert Farkas és neje a kölcsönt nem adták vissza sem neki, sem a D. F.-nek.

Ezt követően, 2022. április elején Kinga újabb kölcsönszerződést kötött Farkas Zsolttal, ezúttal 21 millió forintról. A megállapodást közjegyzői okiratba foglalták. A pénzt ezúttal is a felesége, Nagy Tímea bankszámlájára utaltatta a férfi.

„Természetesen ezt a kölcsönt sem tudta Farkas a közjegyzői okiratban rögzített 1 éves határidővel visszafizetni, nem is állt szándékában, ugyanis azt mondta nekem, pereljem be, és majd évekig elhúzza a bírósági eljárást” – folytatta Kinga. „Ekkor kértem őt, hogy biztosítson valamilyen fedezetet, de ettől teljesen elzárkózott. Végül úgy döntöttem, hogy a közjegyzői okirat birtokában végrehajtási eljárást kezdeményezek vele szemben. Az eljárás során megállapításra került, hogy nincs semmilyen vagyon a nevén, összesen 9000, azaz kilencezer forintot tudott behajtani a végrehajtó.”

Kinga elmondása szerint Farkas Facebook profilján látható, hogy gondtalanul élnek a feleségével, utazgatnak, luxushelyekre járnak, miközben felé nem teljesített semmit az adós.

„Úgy vélem, nem is állt szándékában visszafizetni a tőlem felvett kölcsönöket, 2-3 hónapig csak azért fizette a kamatokat, hogy a rendőrség ne tudja rábizonyítani a csalás bűntettét, hiszen ő ezzel úgymond bizonyította a fizetési hajlandóságát. Úgy tudom, van egy jól menő építési vállalkozása, a Prémium Build Építő Kft., amelynek bevételeiből vissza tudná fizetni a tőlem kicsalt pénzt. Csak hát esze ágában sincs” – zárta történetét az öröksége elúszása miatt nehéz anyagi helyzetbe került nő.

A Privátkopó több alkalommal kereste e-mailben Farkas Zsoltot, ő viszont megválaszolatlanul hagyta a bűnügyi portál kérdéseit, a hallgatást választotta.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »