225 000 euró lányfuttatásból – így „spórolnak” luxusautókra a szegény „rejtett erőforrások”

225 000 euró lányfuttatásból – így „spórolnak” luxusautókra a szegény „rejtett erőforrások”

225 000 euró lányfuttatásból – így „spórolnak” luxusautókra a szegény „rejtett erőforrások”

Hat embert vádolnak azzal, hogy bűnszervezet tagjaiként magyar lányokat futtattak Berlinben – közölte a Heves Megyei Főügyészség.

Hírdetés

A vádlottak tizenkét nőt szerveztek be, akik vállalták, hogy a német fővárosban, a Kurfürstenstrassén prostitúciós tevékenységet végeznek.

Berlinben a lányoknak az őket futtató két testvér – az első- és másodrendű vádlott – megszabta, hogy az adott utcaszakaszra hol, mikor álljanak ki, milyen szolgáltatásért, mennyi pénzt kérjenek, sőt még azt is, hogy az egyes szolgáltatásokra mennyi időt szánjanak.

Mindvégig szoros felügyelet alatt tartották a nőket, és a napi bevételükből úgynevezett „leadót” fizetettek velük. Az ügy negyedrendű vádlottjának, egy 36 éves férfinek a feladata elsősorban a napi teendők ellátása, a főzés, a takarítás, a lányok kiszolgálása volt.

A vádlottak 2017 júniusáig mintegy 225 000 euró (69 millió 750 ezer forint) bevételre tettek szert.

A Hevesi Járási Ügyészség a Berlinben tevékenykedő négy vádlottat – köztük többszörös visszaesőket – tizenkét rendbeli, folytatólagosan és üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett kerítés bűntettével, míg az első- és másodrendű vádlott itthon maradt élettársait, az ötödrendű és a hatodrendű vádlottakat kitartottság bűntettével vádolja.

A Hevesi Járási Ügyészség négy vádlott esetében fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá arra, hogy a bíróság közülük több vádlottat sújtson részleges vagyonelkobzással. Az ötöd- és hatodrendű vádlott esetében az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vagyonelkobzás mellett.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »