Azok az államok, akik elutasítják a menekültek befogadását, a jövőben kevesebb forráshoz jutnak hozzá az Unió közös kasszájából – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi elnöke, Angela Merkel német kancellár kihívója az ősszel esedékes német parlamenti választásokon.
Schulz elképzelése szerint azok a tagállamok, amelyek nagy mennyiségű migránst fogadnának be több forrást kapnának a közösből azok rovására, akik elutasítják a menekültek befogadását. Azt is felvetette, hogy az eurozónán kívüli tagállamok nem akadályozhatnák annak további bővítését – vagyis az eurózónát érintő kérdésekről csak az közös valutát használó országok szavazhatnának, bár az sem tisztázott egyelőre, hogy kötelezővé tenné-e az euró bevezetését.
A német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje egyébként a szorosabb integráció és a menekültek befogadásának nagy „élharcosa”, de elsősorban globalista értékeket vall. Kérdés, hogy mennyire tudja ezzel a retorikával megszólítani a németeket, ahol a migrációs politika szintén kényes kérdés, még ha alapvetően német gazdasági érdek is a bevándorlás.
Mindenesetre Schulz több alkalommal kritizálta a közép-kelet-európai országokat, főleg Lengyelországot és Magyarországot, amiért dacolna Brüsszel akaratával, többször elmondta, hogy Európára nézve a legnagyobb belső veszélynek Orbán Viktort tartja.
A forrásokért migránsokat? Na, nem úgy van az
Valóban jogos volna megvonni az uniós forrásokat a tagállamoktól? Aligha. Az Európai Unió 2004-es bővítésének eredményeképpen Közép-Kelet-Európában hatalmas méreteket öltött az agyelszívás, vagyis a szakképzett munkaerő Nyugatra vándorlása. Miközben az elöregedő Nyugat kelet-európai vendégmunkásokkal pótolta nyugdíjba vonuló munkásait egyúttal sikerült megoldania egy alapvető pénzügyi problémát: ki tartsa el a nyugdíjas korosztályt. Az „őslakos” nyugat-európaiak ugyanis kevesebbet fizetnek az államnak, mint amit kivesznek belőle.
De a Kelet-Európából nyugatra vándorló munkások nagyságrendekkel kevesebb szociális lehetőséggel éltek, mint az „őslakosok”, vagyis több pénzt fizettek és fizetnek be az államkasszába adók és járulékok formájában, mint amit szociális juttatásként (családi pótlék, egészségügyi ellátás, nyugdíj, stb.) kivettek. Németországban például 2013-ban az európai vendégmunkások több mint 40 milliárd eurót adóztak az államkasszába, miközben csak 14 milliárdot vettek ki – vagyis 26 milliárd tiszta nyereséget hoztak az államnak. Fontos megjegyezni: ez egyetlen év adata, és majdnem pontosan annyi, mint amit Szlovákia uniós forrásként kap 2007-től 2020-ig összesen. Más szavakkal: az európai vendégmunkások egyetlen országban (Németország) és egyetlen év alatt befizetik az államnak azt az összeget, amit az EU Szlovákiának 14 év alatt támogatás címszó alatt ad.
A demográfiai problémák miatt a nyugdíjrendszerre nehezedő nyomást is a kelet-európai országok rovására történő agyelszívás enyhítette Nyugaton. Nagy-Britanniában például 88 európai vendégmunkás dolgozik egy közülük való nyugdíjasra, miközben a briteknél az arány 3,5 munkás nyugdíjasonként. Az arányok közti különbség azt jelenti, hogy a vendégmunkások elsősorban a brit nyugdíjasokra dolgoznak.
A rendszer megroppant a válság súlya alatt
A válság azonban mindent megváltoztatott. Az Unió pénzügyi problémái egyszerre hozták felszínre a tagállamok anyagi problémáit és a vendégmunkásokkal szembeni előítéleteket (lásd a Brexit-kampányt). A válság hatására a legtöbb nyugati országban többet kellett költeni a vendégmunkásokra, mint korábban. Ausztriában a szociális rendszerből 2013-ban kétszer többet merítettek a külföldi munkavállalók, mint 2007-ben. Németországban 60 százalékkal többet. De még így is többet termeltek, mint fogyasztottak az államkasszából.
Nyugat-Európa vezető politikusai pedig – köztük Martin Schulzcal – továbbra is a vendégmunkások becsábításában látták a megoldást. Az OECD egy korábbi tanulmánya szerint átlagosan egy németországi lakosnak 203 ezer dollár adót kellett volna befizetnie az államnak élete folyamán, ha nincs bevándorlás, évi 200 ezer bevándorló esetén azonban „csak” 135 dollárt. És ez még a válság előtti adatokat tartalmazza (2008). Könnyű belátni, hogy migráció nélkül adóemelést kellett volna végrehajtani, mégpedig nagymértékűt, aminek gazdasági hatásain túl politikai következményei lettek volna (sok politikus elbúcsúzhatott volna az újraválasztás esélyeitől).
Csakhogy Közép-Kelet-Európa elérte tűrőképessége határát. Paradox helyzetek álltak elő a tagállamokban: Szlovákiában például a szomszédainál jóval magasabb munkanélküliség mellett is nagy a szakmunkáshiány. Így maradtak az Európán kívüli területek, például a Közel-Kelet és Közép-Ázsia.
A közel-keleti és közép-keleti migránsok – ha sikerül őket integrálni a munkapiacon – alapesetben még a kelet-európai vendégmunkásoknál is kevesebbet vesznek ki az államkasszából, vagyis a befogadó ország nyeresége még több. A probléma a termelékeny, dolgozni és alkalmazkodni akaró egyének kiválogatása.
Kicsúszott a kezeik közül
Migráció korábban is volt, 2014-ben, és még azelőtt, de mindig kellőképp kezelhető volt a beáramló tömeg. Persze, mindig akadtak beilleszkedni nem tudó és nem akaró migránsok, akik helyt kaptak a nyugati társadalmakban (a folytatást már ismerjük), de egy ideig a hozadékok meghaladták a költségeket.
2015-ben aztán kicsúszott a bevándorlás a politikusok ellenőrzése alól, és a hatalmas beáramló tömegből a bevándorlási hivatalok képtelenek voltak kiválogatni a fentiek alapján „hasznosnak” ítélt egyéneket. Újabb probléma merült fel: mi legyen azokkal az embertömegekkel, akikre nincs szüksége a társadalomnak? Erre a kötelező betelepítési kvótákat találták ki.
Nyilván számos tagállam érzi úgy, hogy a kvótarendszer felemésztene minden migrációból származó hozadékot, ezért lehet, hogy az EU a 160 ezres kvótának mindössze 12 százalékát teljesítette. Ráadásul a tagállamok nemrég megtagadták a Németországban menekültstátuszt nem kapó közel 80 ezer migráns átvételét. Egyértelmű, hogy a németek nem a jól képzett, nyelveket beszélő egyéneket küldték volna tovább.
Végezetül annyit érdemes elmondani, hogy a jelenlegi probléma gyökere az európai lakosság elöregedése, ami nyomás alá helyezi a nyugdíjrendszert. Ennek egy másik része a munkaerőhiányból adódó bérnövekedés, ami bizonyos körökben szintén hátrányként értelmezhető (VW-sztrájk). Persze nem lehet senkit arra kényszeríteni, hogy elképzeléseit, álmait sutba dobva családot alapítson, és meg se álljon a társadalom fenntartásához szükséges 2,1 gyermekig. De ha valaki, akkor mi tudjuk, Európa azé, aki teleszüli.
Körkép.sk
Nyitókép: express.co.uk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
