1956 és a (cseh)szlovákiai magyarok Vataščin Péter2024. 10. 23., sze – 17:27
A csehszlovák államhatalom hatásosan „menedzselte” a társadalmi és politikai helyzetet az 1956-os forradalom idején, s a magyar kisebbség túlnyomórészt elszigetelődött a magyarországi eseményektől. Ennek ellenére érdekfeszítő kérdés, hogy mégis mi zajlott le a szlovákiai magyar nyelvterületen 1956-ban.
Az egyre szaporodó szakirodalomnak köszönhetően az elmúlt másfél évtizedben fokozatosan bővült a tudásunk 1956 (cseh)szlovákiai magyarokra gyakorolt hatásáról. A helyi kötődésű szerzők között Bukovszky László mellett Simon Attila, Popély Árpád, Gaucsík István, Bajcsi Ildikó és mások nevét is meg lehet említeni. Az évforduló kapcsán a teljesség igénye nélkül két kiadványból szemlézünk.
Ellenőrzött közösség
Simon Attila a témáról szóló tanulmánykötet (Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában, 2018) bevezetőjében például arról ír, hogy
a szlovákiai magyaroknak az 1956-os események nem ugyanazt jelentették, mint a magyarországi nemzettársaiknak, „s a szovjetellenes felkelés egyáltalán nem bír számukra olyan identitásképző erővel, mint mindaz, amit március 15-e vagy augusztus 20-a szimbolizál”.
A történész szerint ennek nem pusztán az az oka, hogy a magyar kisebbség szemszögéből egy másik országban zajlottak az események. Számolnunk kell azzal is, hogy a csehszlovák államhatalom 1948, de különösen 1956 után nagyon tudatosan igyekezett leválasztani a dél-szlovákiai magyarokat a nemzet egészéről. Ennek számos módja volt, kezdve az állami ideológia hatékony erőltetésétől az olyan pragmatikus intézkedésekig, mint a magyar sajtó Szlovákiába való behozatalának korlátozása.
Hogy a csehszlovák államhatalom nem bízta a véletlenre a dolgot, azzal gyakorlatilag szinte mindegyik szakirodalomban találkozhatunk. Ez azt jelenti, hogy az állampárt szoros figyelemmel kísérte, mi történik az ország különböző régióiban, beleértve a magyarok által lakott déli területeket is.
Bukovszky László Október szlovákiai recepciójának tükröződése a (cseh)szlovák állambiztonsági iratokban című összefoglalójában (Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban, 2007) olvashatunk az 1956. október 24-én kiadott 108. számú belügyminiszteri titkos parancsról. Az egész országban a legmagasabb szintű éberséget írta elő a belügyi szerveknek, illetve azt, hogy a társadalmi szervezkedések bármely formáját csírájában el kell fojtani. A parancs egészen 1957 kora tavaszáig érvényben volt.
Honnan lehetett tudni?
Fontos kérdés, hogy a csehszlovákiai magyarok mit és milyen forrásokból tudtak az 56-os magyar és lengyel eseményekről? A cseh, a szlovák és természetesen a belföldi magyar sajtóban is kizárólag az állampárt üzeneteivel találkozhattak. Bukovszky emlékeztet: a BBC, az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió híradásai alapján juthattak hitelesebb információkhoz.
Érdekes információforrást jelentettek azok az emberek, akik a könnyített határátlépés nyomán felkeresték a szomszédos országot. Október 23-án például nagyjából kétezer magyar állampolgár tartózkodott Csehszlovákiában rokonlátogatás, turistaút és egyéb ok miatt.
A Magyarországról érkező illegális röplapok mellett fontos tájékozódási pontokat jelentettek a budapesti, a miskolci és a győri rádiók is, amelyeket az északi régiókon kívül az egész országban hallgathattak az emberek. Bukovszky arról ír, hogy
a Mezőlaborci járás településein a lakosság csoportosan hallgatta a budapesti rádió híradásait, amelyeket a magyarul még tudó személyek fordítottak le a hallgatóságban. Így például Laborcradvány (Radvaň nad Laborcom) kocsmájában Kavčák István pravoszláv pap tolmácsolta a híreket a helyieknek.
Az is tudható, hogy sok üzemben csoportosan hallgatták a rádióadásokat, s emiatt az ipolypásztói téglagyár munkásai csak félig teljesítették az aznapi normát. Az állambiztonsági szolgálat privigyei járási szerve operatív tevékenysége során pedig lefülelte a privigyei bányászok egy csoportját, akik a forradalmi miskolci adót hallgatták – írja Bukovszky.
A diákok szerveződései
A részben és korlátozottan csoportosnak minősíthető ellenállás „fészkei” gyakran az iskolák voltak. Október 26-án például kassai diákok egy csoportját azonosították. A jelentés szerint a 14–15 éves fiatalok írógépen sokszorosították és terjesztették az El a Szovjetunióval – függetlenséget akarunk c. röplapot. Máshol azonban nem voltak ilyen eredményesek. A zselízi és egy másik kassai középiskolában vagy a komáromi hajógyárban felbukkant röplapok terjesztőit nem tudták azonosítani. Utóbbi elvetette a hajógyári munkások korábbi álláspontját, amely szerint ellenforradalomnak minősítették a magyarországi eseményeket.
A diákok által tanúsított ellenállás egyik legközismertebb példája az október 25-i komáromi eset. A gimnázium dísztermében összeterelt fiatalokat a tanfelügyelő a pártbizottság elnökének jelenlétében arra szólította fel, hogy a forradalmat elítélő szöveget kézfeltartással szavazzák meg, azonban erre egyik gimnazista sem volt hajlandó.
Bukovszkynál olvashatunk a kassai egyetem bányászati tanszékén október 30-án történt esetről. Az ifjúsági szervezet taggyűlésén többek között egy Román vezetéknevű diák javaslatára egyperces néma csenddel tisztelegtek az elesett magyarországi egyetemisták emléke előtt. Az egyetem kosárlabdacsapatának tagjai pedig pár nappal azelőtt Budapesten jártak, s arról számoltak be, hogy ott orosz tankok lőttek a békés tüntetőkre. A magyar nép igazságos szabadságharcáról van szó, mondták. Lehet tudni arról is, hogy a nyitrai mezőgazdasági főiskola diákjai az október 23-i eseményeket követően gyászba öltözve jelentek meg az előadásokon. „A főiskola vezetősége az esetleges megmozdulásoktól tartva október 30-án beszüntette az oktatást és a diákok honvédelmi felkészítését, az oktatási intézményt pedig bizonytalan időre bezárták” – írja Bukovszky.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
