1919 szellemisége újra a pesti utcán

1919 szellemisége újra a pesti utcán

Sokszor cikkeztünk már róla, 1919 szellemisége (a tanácsköztársasági bolsevik diktatúra szellemi öröksége) itt van, utcára vonul, újracsomagolják a bolsevizmust, valójában soha el sem tűnt. Itt volt velünk végig a rendszerváltás első percétől kezdve.

Hol markánsabban, hol meghúzódva, de állandóan hallatta hangját. Természetszerűleg akkor tud erőteljesebben hatni, ha a hatalom birtokában van. Ahogy sok helyen meg is történt október 13-án, és azt is hozzá kell tenni kellően nyomatékosítva, ellenük nem elégségesek a félmegoldások. Ahogyan a Fidesz áll a dolgokhoz, lásd például Budapest kulturális életét.

Ez a neobolsevik mentalitás öltött testet a napokban annak kapcsán, melyről portálunk is beszámolt, hogy Novák Előd szervezésében a Mi Hazánk a Nyugati téren – folytatva egyébként a Jobbik által korábban hátrahagyott hagyományt – kettőskeresztet állított az advent alkalmából, felhívva a figyelmet a karácsony valódi tartalmára.

De mivel már meglehetősen új (vagy inkább régi) szelek fújnak a Budapesten, ez sem ment túlságosan zökkenőmentesen. Ugyanis az újdonsült „újszedeszos” (Momentum) polgármester, Soproni Tamás kerek perec jelezte, az általa vezetett önkormányzat nem járul hozzá a kettőskereszt köztéren való felállításához, ugyanis indoklása szerint az amúgy is „túlzsúfolt” Nyugat téren az már nem férne el. Aki járt már arrafelé, egy jót mosolyog, és fél pillanat alatt kikövetkezteti, a tiltás mögött nem közlekedési, de sokkal inkább világnézeti okok álltak. Sőt, azóta már hatásági jelzés is érkezett, nem maradhat a kereszt közterületen.

No, de hát min is csodálkozunk?

Hírdetés

Emlékezetes, a Momentum az ellenzéki összefogás tagjaként egy állampárti besúgót támogatott a Terézvárosban (itt polgármester Soproni) önkormányzati képviselőjelöltként. Gaár Iván nem sokkal a rendszerváltás előtt önként jelentkezett III/III-as ügynöknek azzal, hogy szívesen fotózná az akkor megjelenő ellenzéki pártok politikusait. Sopronit ez minden bizonnyal nem zavarja.

De, hogy világosan látszódjék a Momentum és az SZDSZ eszmei kapcsolódása, felhozhatjuk példaként, hogy az a Bodnár Zoltán került a terézvárosi vagyonkezelő élére, akinek a neve a Kulcsár Attila-féle 2002-es brókerbotrány nyomozása során is felmerült. A korábbi SZDSZ-es politikus, aki 2014-ben a Liberálisok főpolgármester-jelöltje is volt, egyedüli jelöltként szerepelt a témában benyújtott előterjesztésen, amelyről szavazott a VI. kerületi képviselő-testület.

Mindezen túl azért sokat elárul Soproni személyiségéről, hogy néhány évvel ezelőtt a még létező Echo TV egyik műsorában, a hozzá intézett kérdésre, mely Szabó Pál volt miniszterről szólt, úgy válaszolt, ki a f@sz az a Szabó Pál?

Jobb, ha nem írom le, miképpen fordítja meg a kérdést a kedves olvasó, és mit gondolunk magunkban e sorok olvasása után.

Egy valami azonban bizonyos, és erre biztatok is mindenkit. Ha Soproni hatósági segítséggel eltávolítja a keresztet, akkor legyünk ott újra és minél többen, állítsuk fel megint! Ha még egyszer megteszi, akkor pedig dupla annyian cselekedjünk, hogy mindörökre megjegyezze: ez Magyarország, mely a mi hazánk, és az is marad!

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »