1917-ben két fiatal lány elhitette a világgal, hogy tündéreket fotóztak

1917-ben két fiatal lány elhitette a világgal, hogy tündéreket fotóztak

1917 nyarán két unokatestvér, Elsie Wright és Frances Griffiths az észak-angliai Cottingley-ben, Elsie családjának kertjében gyakran játszott a patakparton, ahonnan rendszerint piszkos lábbal érkeztek haza. Az állandó korholás után aztán elárulták, hogy azért gázolnak be a mederbe, mert ott tudnak találkozni a tündérekkel. A 16 éves Elsie el is kérte hobbifotós édesapja fényképezőgépét, hogy bizonyítékkal szolgálhasson. Fél órával később pedig az unokatestvérek már diadalittasan újságolták, hogy sikerült lekapniuk a túlvilági lényeket.

A felnőttek nem hittek a szemüknek, amikor a házi sötétkamrában előhívott képeken a 9 éves Frances előtt 15-20 centiméteres nagyságú, áttetsző, szárnyas lények jártak táncot.

Az apa ügyes gyerekcsínynek gondolta az egészet, ugyanis Elsie fényképészeti laborban is dolgozott, és értett a különféle képszerkesztő eljárásokhoz. Azt gyanította, hogy a táncoló tündérkék néhány perccel a képek elkészülte előtt még kartonpapírként tengették mindenapjaikat.

Az okkult tanokra fogékonyabb anya két évvel később részt vett a Teozófiai Társaság egyik előadásán, ahol megemlítette a csodás történetet. A cottingley-i tündérek híre hamar szárnyra kapott, nagyrészt a magát a paranormális jelenségek szakértőjének tartó író – a Sherlock Holmes-történetek világhírű atyja – Sir Arthur Conan Doyle lelkesedésének köszönhetően.

Az ellentmondásos fényképeket fotográfiai szakemberek is megvizsgálták, és tényként állították, hogy azok nem hamisítványok, a negatívok jól láthatóan egyszeres felvételeket tartalmaznak, tehát nem utólag manipulálták őket, például felülexponálással. Ennek ellenére a tudósok között továbbra is a szkeptikusok maradtak többségben.

Hírdetés

Az egyik teozófus, Edward Gardner maga utazott el Cottingley-be, hogy végére járjon az ügynek. Megjelölték a fényérzékeny lemezek sarkát, hogy a lányok nehogy esetleg kicserélhessék őket előre elkészített hamisítványokkal. Miután néhány percre eltűntek Elsie-ék – hiszen a félős tündérek nem mutatják meg magukat akárkinek –, visszatérve újabb, lélegzetelállító fényképeket mutattak be.

1921 után a történet elcsendesedett, végül csak 60 év után, 1981-ben került pont a különös rejtély végére. Elsie – immár 80 évesen – bevallotta, hogy egy nagyon egyszerű trükkel vertek át mindenkit: egy rajzkönyvben látható tündéralak alapján lerajzoltak kartonpapírokra néhány mesebeli lényt, kivágták ollóval, majd drótkeretben fellógatták azokat.

Ma már furcsának tűnhet, hogy miért sikerült ilyen jól a korabeli gyerekcsíny, hiszen a XXI. századi gyakorlott szem – amely számos gyatra Photoshop-bakit látott már az elmúlt években – könnyebben észreveszi a csalást.

Francis a kamerába néz, pedig bizonyára le sem bírta volna a szemét venni a természetfeletti lényekről, ha azok igaziak lettek volna. Szintén árulkodó, hogy elmosódott alakjuk ellenére a tündérek mélység nélküli, kétdimenziós felületűek.

Az átverés azért is sikerült ilyen pazarul, mert a hosszú expozícióidő alatt a papíralakok alighanem a fuvallatok következtében bemozdultak, s ezzel keltették azt az érzetet, mintha mozognának. De hát valljuk be, ez a legkevesebb. Hiszen egy tündért sem lehet megkérni arra, hogy maradjon néhány másodpercig nyugton, amíg a kép elkészül.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »