Az író érdemei a magyar irodalom fejlődésében elévülhetetlenek. Jókai mellett ő volt a legolvasottabb XIX. századi író. Életművével a XX. században tetőző realizmus előkészítője lett. Nem kutatta az események mélyebb összefüggéseit, hangja inkább a nagy mesemondóé, aki fordulatos történetek, furcsa kalandok elbeszélője volt. Hőseit mindig hibáival és erényeivel együtt ábrázolta.
Legjobb műveinek színtere általában a mai Felvidék, ahol a magyar és a szlovák emberek nyelve és kultúrája keveredett egymással.
Jövendő apósa, Mauks Mátyás főszolgabíró mellett ismerte meg a megye, a táblabírák és a dzsentrik valódi életét. Saját életútja 1873-tól került mélypontra, amikor Budapesten, a Magyar Néplap szerkesztőségében dolgozott. Ekkor annyira elszegényedett, hogy már feleségét sem tudta eltartani. Ebből a nyomorból a Szegedi Napló meghívása mentette ki. Az ott töltött két és fél év életének egyik legtevékenyebb korszaka lett. Ekkor látott napvilágot két elbeszéléskötete: a Tót atyafiak és A jó palócok, olyan pazar novellákkal, mint a Tímár Zsófi özvegysége, A néhai bárány, Bede Anna tartozása, Az a fekete folt stb., melyek országos elismerést hoztak számára. Mikszáth élete ezt követően sikerek sorozatává vált. 1882-ben újra feleségül vette Mauks Ilonát. A Petőfi – és a Kisfaludy Társaság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 1887-től a kormánypárt képviselőjeként dolgozott az országgyűlésben. 1910-ben az egész ország megünnepelte írói pályájának negyvenedik évfordulóját, ám a díszünnepség után két héttel váratlanul meghalt.
Első két elbeszéléskötetében talált rá jellegzetes hangjára. Történetei középpontjában az egyszerű falusi emberek állnak.
Novellái azt mutatják be, hogy az együgyűnek tartott, a társadalom perifériájára szorult emberek milyen mély lelki életet élnek, mogorvaságuk mögött melegség, emberi jóság lakozik.
Erkölcsileg képesek uraik fölé emelkedni. Műveiben fontos szerep jut a természetnek is.
Az 1890-es évektől haláláig már leginkább a regény műfajában alkotott maradandót, bár életművének legértékesebb vonulatát a kisepikai alkotások adják. Regényeinek legjellemzőbb témája a nemesi középosztály értékvesztése és lecsúszása. Közülük az egyik máig legnépszerűbb műve a Noszty fiú esete Tóth Marival című. A szerző a dzsentri világát ugyan megvetette, ám mivel belülről látta őket: meg is értette. Ez adta a művek sajátos hangvételét és ironikus ábrázolási módját.
A XIX. század utolsó harmadának Magyarországáról Mikszáth művei rajzolják a legpontosabb képet.
Érett évtizedeinek alapját egy furcsa, ellentmondásos helyzet jellemezte: úgy volt kormánypárti képviselő, hogy közben a kormány képviselte úri világot bírálta. Úgy leplezte le az úri politikát, hogy közben annak maga is résztvevője volt. Tudomásul vette, hogy Magyarországon a polgári élet mellett a feudalizmus is tovább él, ám ebből a furcsa helyzetből nem mutatott kiutat.
Utolsó regénye, A fekete város valamennyi regénye közül a legborúsabb hangvételű.
Az író máig töretlen népszerűsége mindenekelőtt ennek köszönhető, hogy nyelvhasználata, előadásmódja a tartalmilag és gondolatilag kevésbé értékes munkáit is élvezhető olvasmánnyá teszik.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
