Lámia Adzsi Bassár sokáig nem is tudta, hogy mi az a Daesh. Épp a nyolcadik osztályt teljesítette a Szindzsár régióban található Kocsó nevű település iskolájában, amikor az Iszlám Állam hódításba kezdett. A család gazdálkodott, a helyiek között jómódúnak számítottak, de nem voltak gazdagok. Apja földjein ő is besegített a munkába, békében éltek a jezidi közösség tagjaiként. Soha nem gondolta, hogy egyszer el kell hagynia otthonát.
A történelem során 73 népirtást követtek el a jeziditák ellen, a körülöttük élő muszlim többség radikális gondolkodói hitetlennek tartják őket. A terroristák érkezése előtt viszont békében éltek a környező arab falvak lakosaival, de minél közelebb ért a háború, annál inkább ellenségessé váltak velük.
Augusztus 3-án aztán két terepjáró érkezett Kocsóba, az ISIS harcosaival, akik ekkor már ellenőrzésük alá vonták a 80 kilométerre fekvő Moszult. Lámia otthon volt ezen a napon. A falu lakosai azt az ígéretet kapták, ha áttérnek az iszlám hitre, senkinek nem esik bántódása. Ők úgy döntöttek, hogy maradnak vallásuknál.
Augusztus 15-én a katonák az 1800 fős lakosságot az utcára terelték, majd az iskolába küldték őket. A férfiakat a földszintre, a nőket és gyerekeket az emeletre, minden vagyontárgyukat elvették. Innen az összes férfit teherautóval a falu mellé vitték, ahol agyonlőtték őket, köztük Lámia apját és bátyjait. Nyolcvan idősebb asszonyt szintén lemészároltak, mert úgy ítélték meg, hogy nincs szexuális értékük.
A 8-9 évnél idősebb lányokat és nőket éjszaka 3 óra körül elvitték Moszulba, ahol egy nagy épületben gyűjtötték össze őket, itt gyakorlatilag rabszolgapiac működött.
Jezidik
Ők egy kurd nyelvjárást beszélő népcsoport. Hitük a perzsa ősvallás, a zoroasztrizmus egyik ága. Egyre kevesebben vannak, legtöbben az iraki Szindzsár régióban élnek. Mára nagyjából félmillióan maradtak, elsősorban Szíria, Irak és Törökország területén, de Németországban is él egy 250 ezres közösségük.
„Olyan volt, mint egy szupermarket, csak a nők voltak az áru”
– mondja.
Itt csoportokra osztották őket, Lámiát és nagyjából 60 társát Rakkába vitték, ami a Daesh fővárosaként funkcionált ekkor.
Őt és testvérét először egy szaúdi harcos vásárolta meg, Aleppóba vitte őket. Összesen ötször „értékesítették”, katonai központokba kerültek, ahol több férfit is ki kellett kiszolgálniuk. Arra is kényszerítették őket, hogy bombákat készítsenek.
Az első fogvatartójának felajánlotta, hogy áttérnek az iszlámra, ha nem bántják őket. A 28 év körüli férfi azt válaszolta, hogy
„a tulajdonaim vagytok, azt csinálok veletek, amit akarok.”
Ha iszlám hitűnek vallják magukat, akkor is megerőszakolják őket, mert nem önszántukból térnének át, így a harcosok szemében továbbra is hitetlenek volnának. A szaúdi harcos aznap este megerőszakolta őt és testvérét, majd a központban élő többi katona is. A szobában negyven férfi volt. Itt két napon át kínozták őket, aztán hoztak más nőket helyettük, vagyontárgyként bántak velük.
„Úgy tartoztunk hozzájuk, mint egy mobil.”
Lámia többször is kísérletet tett a szökésre, de mindig elkapták és megverték. Egyszer megpróbálkozott az öngyilkossággal is, elmondása szerint volt olyan időszak, mikor nem látott más kiutat, csak a halált. Senki nem akart segíteni neki. Szíriából kétszer próbált menekülni, kiugrott az ablakon, vagy kifutott az utcára, ahol egyszer azt az ígéretet kapta, hogy megmentik az életét, de végül visszavitték a fogságba.
Egyszer a harcosok imája közben próbált megszökni. Volt olyan is, hogy autóval szállították valahova, egy üveggel leütötte a katonát, majd menekült, de nem jutott messze. Soha nem tudta, hogy merre induljon, mindig véletlenszerűen választott irányt.
„Borzalmas volt a fogság. Nem lehet leírni. Minden nap szenvedés, kínzás. Nem láttam más kiutat, csak a halált.”
Végül ötödik alkalommal sikerült megszöknie, az egyik harcostól kapott egy telefont, hogy azon keresztül is tudja utasítani, erről felhívta az egyik nagybátyját, aki embercsempészeket bérelt fel a szöktetéshez.
Sikerült elmenekülniük, de útközben az egyik társa aknára lépett, a robbanásban meghalt Lámia gyerekkori barátnője, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett, megégett az arca és elveszítette egyik szemét. Amikor már a mentőben kezelték, azt érezte, hogy szabaddá vált.
„Nem láttam, az arcom megégett, de szabad voltam.”
Nehéz mesélnie
Lámia még mindig csak 19 éves, nyomasztó csend uralkodott a teremben, mikor az összetört nő megérkezett az előadásra. Néhány európai, viszonylag jólétben, biztonságban élő ember az ingyen pogácsa és üdítő után meghallgatja a fiatal lányt, aki arról mesél, hogy hogyan erőszakolták meg, hogyan mészárolták le a családja egy részét és miket élt át 15-16 éves korában, csupán a vallása miatt. Szürreális és szomorú élmény.
Nehéz mindig elmesélnie a törénetét, de sorstársai miatt megteszi. 3500 nő hollétéről még mindig nem tudni, őket is az Iszlám Állam hurcolta el. Lámia másfél év fogság után, életben maradt családtagjai és egy jezidita áldozatokat segítő szervezet segítségével szökött meg, majd került Németországba, ahol testvéreivel él. Az előadás legvégén láthattuk először mosolyogni, amikor arról beszélt, hogy németül tanul és tanár szeretne lenni.
Ha vissza kellene mennie a faluba, valószínűleg horrorfilmként élné meg az emlékek miatt a látogatást. Nem hiszi, hogy újra képes lenne ott élni. A szexuális erőszakra és az emberi jogok védelmére szeretné felhívni a figyelmet történetével, amellett, hogy átélhetőbbé teszi, hogy milyen kegyetlenségek történtek Szíriában és Irakban az utóbbi években. Az emberi jogok védelme mindannyiunk felelőssége.
2016-ban Lámia Adzsi Bassár és Nádia Murád a jezidi közösség nevében vehették át az Európai Parlament Szaharov-díját, amit a vélemény- és gondolatszabadságért adnak.
Az idei díjátadóról itt írtunk:
(fotók: Európa Pont)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
