1400 budapesti lakost küldtek idõ elõtt a másvilágra a Városligetben lihegõk!

1400 budapesti lakost küldtek idõ elõtt a másvilágra a Városligetben lihegõk!

Foltányi Zsuzsa 2010-ben az LMP képviselőjelöltje volt, az Ökötárs alapítvány igazgatóját, Móra Veronikát az LMP jelölte a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsába, de maga a párt társelnöke, Schiffer András is kapcsolatban állt az alapítvánnyal.

A Norvég Civil Támogatási Alap forrásai nem a magyar civil társadalom működésére fordítódnak, hanem egyes „megélhetési kőolaj” szervezetek működésére, amelyeknek, atomból, vízből egyaránt nem kell a villany.
Hogy a magyar ne építhessen saját országában annak érdekében nemcsak a „norvég csatorna áldoz, hanem a REC, az USA Kongresszusa által finanszírozott intézmény, a WWF Nemzetközi Alapítvány, az egykor a francia kémszolgálat által létre hozott Greenpeace is.

A Norvég Állami Alap eredetileg a Norvégia által Európába szállítható gázmennyiség fokozásának a támogatása céljából jött létre. A 90 évek elejétől Norvégia célja, hogy a gáz exportját fokozza.

Norvégia pénzt költött arra, hogy Magyarországon a Bős-nagymarosi vízlépcső ne épüljön fel.
Nem abból a célból tették ezt a norvégok, hogy arra számítottak volna, hogy Magyarország Norvégiától gázt importál.
Úgy gondolták, ha Magyarország több gázt fogyaszt, kevesebb orosz gáz jut el Ausztriába, Baumgartenbe, és leginkább Németországba.

Abban reménykedtek a norvégok a többlet gázukat, majd a németek veszik meg.

Hírdetés

1994-ben Szili Katalin a zöld tárca politikai államtitkára és Schalkammer képviselő társaságában Norvégiába látogatott.

Norvégok első dolga a Horn kormány megalakulását követően magyar meghatározó politikusoknak Norvégiában történő tanulmányútra való meghívása volt!

A politikusok útját követően megszűnt a villamos művek szivattyús tározós erőmű létesítésének a szándéka.
Levegő Munkacsoport kormány által történő támogatását Baja Ferenc kezdte meg, 1994-ben, Persányi tovább folytatta. A zöld tárca célirányosan adott a lihegőknek 30 millió forintot kifejezetten arra, hogy lihegjenek a körgyűrű megépítésével szemben.

A 30 millióból tíz milliót lenyelt Lukács András és néhány társa,
10 millióból a lihegők megvették a zöld újságírókat,
10 millióból a helyi önkormányzatok és a helyi civil szervezetek képviselőit.

A legjobban a költségvetés járt, mert a körgyűrű építésére nem kellett forrást beállítani.
Budapest levegőjének minősége csak romlott, 1400 budapesti idős ember előbb távozott a másvilágra, a nyugdíjkasszában is több maradt.


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »