11 éves kislánnyal lehetett szexuális kapcsolata két ismert sportolónak

11 éves kislánnyal lehetett szexuális kapcsolata két ismert sportolónak

Két közismert magyar sztársportolót neveztek meg egy rendőrségi feljelentésben – írja a Blikk. A bulvárlap úgy értesült, a feljelentésben az szerepel, hogy az érintettek hosszú hónapokon keresztül folytattak szexuális kapcsolatot egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal. A kiskorú áldozat jelenleg 13 esztendős.

A lány eleinte próbálta eltemetni magában a történteket, később aztán konkrétan megnevezte a zaklatóit: a történteket egy saját kézzel írt levélben mesélte el családja egyik ismerősének. Ezt a dokumentumot – amely a szexuális aktusokat, azok helyszíneit, körülményeit részletezi – mellékelték a rendőrségi feljelentéshez.

Az ügyben nyomozás indult, a lap szerint a rendőrség kiemelten kezeli az esetet. Érdeklődésükre a hatóság megerősítette, a feljelentés megérkezett a rendőrségre, az abban foglaltakat az illetékes megyei kapitányság „szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozásban vizsgálja”. A Blikk úgy tudja, az eset súlyosságára való tekintettel napokon belül további nyomozati cselekmények várhatók.

A hatályos törvények szerint, ha a vádak igaznak bizonyulnak, a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak 5–15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ebben az életkorban mindegy, hogy erőszakkal vagy az áldozat beleegyezésével létesítettek-e vele szexuális kapcsolatot, mivel a lány 11 éves korában mindenképpen a beleegyezési korhatár – vagyis az az életkor, amely felett az egyén szabad döntése alapján létesíthet szexuális kapcsolatot – alatt volt: ez Magyarországon 14 év. Az pedig, aki olyan személlyel létesít szexuális kapcsolatot, aki ezen életkor alatt van, mindenképpen bűncselekményt követ el.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »