10 éven át figyeltek meg embereket, az eredmény egy jó tipp a demencia ellen

10 éven át figyeltek meg embereket, az eredmény egy jó tipp a demencia ellen

Túl azon, hogy az éneklés és muzsikálás pillanatnyi örömöt is ad, brit kutatók kiderítették, hogy további, nagyon fontos előnyökkel is jár az idősebbekre nézve.

Érdemes zenélni, kórusban énekelni, ugyanis ez a tevékenység – állítják az Exeteri Egyetem kutatói – komoly hatással van a mentális képességekre, megőrzi az agy egészségét idősebb korban is. Mindezt több mint ezer, 40 év feletti személy adatainak aprólékos vizsgálatával derítették ki, egy tízéves tanulmány részeként, számol  be róla a HVG.

A szakemberek összevetették a kognitív tesztek eredményeit, és azt, hogy az emberek mennyire kerültek kapcsolatba a zenével az életük során. Úgy találták, hogy a muzsikálás, különösen a zongorázás javítja a memóriát és a problémamegoldó képességet. A közös éneklés is összefüggésbe hozható az agyi egészséggel, valószínűleg a kórushoz való csatlakozás társadalmi vonatkozásai miatt. Az említett előnyök még egyértelműbbek, ha valaki mindezt idősen sem hagyja abba.

Hírdetés

„Bár több kutatásra van még szükség a feltárt összefüggés pontos magyarázatához, az eredményeink azt mutatják, hogy a zenei nevelés népszerűsítése, valamint az idősebb felnőttek későbbi zenéhez való visszatérésének ösztönzése fontos része lehetne az agy egészségét védő közegészségügyi kezdeményezéseknek. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a zenei csoportos tevékenységek előnyeire a demenciában szenvedő egyének esetében. A zenélés hasznosíthatja az agy mozgékonyságát és rugalmasságát, amelyet kognitív tartalékként ismerünk”

– idézi az Exeteri Egyetem közleménye Anne Corbett demenciakutató professzort.

Az International Journal of Geriatric Psychiatry folyóiratban megjelent tanulmány eredményei alátámasztják, hogy a zenei elköteleződés hozzájárulhat a kognitív jóléthez, és így ösztönözheti az idősebbeket a zenei tevékenységben való folyamatos részvételre.

HVG


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »