Tátott szájjal a fa**erdőben, ahol egy kisvasút is közlekedik

Tátott szájjal a fa**erdőben, ahol egy kisvasút is közlekedik

Sokszor úgy vagyok vele, hogy minek írjak a hazai haladó sajtó (tudják, az igaziellenzék) működéséről. Nem is azért, mert unalmasak, hanem mert jó ügynökök, kár lenne értük. Ahogy igaz a kortárs politikai ellenzékre (nemigaziellenzék), hogy nem a miénk, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön, hasonlóképpen igaz ez a sajtójukra is. Ha nem lennének, egészen biztos, valami sokkal potensebb lépne a helyükre.

Történt, hogy Jávor Benedek szorgalmas kampánymunkájának köszönhetően néhány európai elvtársa hajlandónak bizonyult pár napot eltölteni ebben a rettenetes Magyarisztánban, aminek déli végén kerítés van, rá meg a kutya nem szavaz. Abból az apropóból, hogy ők akkor közösen megtekintenek pár beruházást, majd sajtótájékoztatják egymást az oktatásegészségügykorrupcióról. Mondjuk, felmerül kérdésként, hogy néhány mindenre alkalmatlan, az EP elfekvőjében költségtérített idióta hogyan fog bármiről is ránézésre megállapítani bármit, illetve ki veszi mindezt komolyan, de szerencsére azonnal feltette a kezét a haladó sajtó, hogy ők ehhez kellőképpen hülyék. Persze azoknak, akik korrupciós bizonyítékként tekintenek arra, hogy míg az újszülöttek kicsik, addig az ingatlan nagy, azoknak minden sikerülhet.

A kis felderítőcsapatnak már indulása is tökéletesre sikerült. Nyitásként – bizonyítva, hogy az európai „elit” pont olyan, mint mi – sikerült becsípődniük a metróajtóba, ugyanis fogalmuk sem volt róla, hogy a figyelmeztető jelzés után már nem lépünk a fedélzetre. A leghaladóbb sajtótermékek persze rögtön sejtetni kezdték, hogy mindez a Tarlós-Orbán-tengely merényletkísérlete volt. Egy Hiller István sajtótájékoztatóval tehették volna fel az i-re a pontot.

Ma pedig végre a haladó sajtó úgy döntött, nemcsak kullog az események után, hanem élére áll, úgyis ők az igaziellenzék, az élcsapat. Megelőzték az európaiakat, akik úgy nézik a hátukat, mint Bedemarci szekvenciáiban a magyarok a románokét. Meglátogatták a felcsúti kisvasutat, ami az igazi- és a nemigaziellenzék világában a plusz kettes varázskorrupció, egyúttal a wunderwaffe, ami miatt majd megbukik az Orbán.

Konkrétan mindenki elküldte őket a picsába. Akik ráadásul voltak is, bár ők töküres kisvasútra számítottak. Jó, nem mindenki, sikerült magukkal vinni egy budapesti tüntetésekről jól ismert szerencsétlent (többnyire hülye táblákkal álldogál magányosan, feketére festett körmökkel), aki felmondta a leckét, de rajta kívül senki nem tartotta magát a forgatókönyvhöz, mely szerint nincs nagyobb bűn, mint kisvasutat építeni. Az talán még a stadionbűnnél is nagyobb bűn. Szerintük.

Hírdetés

<![CDATA[]]>http://index.hu/video/2017/09/18/felcsut_kisvasut_europai_unio/<![CDATA[]]>

A nem retardáltak szerint viszont a kisvasút a világ legjobb dolga, még akkor is, ha Felcsúton van. Igaz, sokkal jobb a Börzsönyben, de hát nem mindenkinek jutnak hegyek. Aki ebből meg korrupciós ügyet próbál faragni, amiből meg választási győzelmet remél, az pont olyan hülye, mint aki az újszülöttek méretéhez igazítaná a bérelendő ingatlant.

PS: Aminek nincs helye Felcsúton, az a Puskás név! Annak Kispesten a helye!

<![CDATA[]]>www.tutiblog.com<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »