Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a többségi cseh lakosság viszonya az országban élő más nemzetiségű kisebbségi lakossági csoportokhoz.

A kutatásban a második helyen a vietnamiak, a harmadik helyen a lengyelek, míg a negyediken a magyarok végeztek.

Az országos felmérést, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra, a CVVM akadémiai közvélemény-kutató intézet készítette 861 fős mintán január 31-e és március 20-a között.

A másik oldalon – tehát kit tartanak a csehek ellenszenvesnek –, a szlovákokat a megkérdezettek 2 százaléka, a vietnamiakat nyolc, a lengyeleket kilenc, a magyarokat pedig tíz százalékuk jelölte meg. Az emberek többsége erre a kérdésre válaszolva a „rokonszenves is, meg nem is” vagy kisebb mértékben a „nem tudom” válaszlehetőséget jelölte be.

A rokonszenvlistán az ötödiktől a tizedik helyig a következő a sorrend: németek, zsidók, bolgárok, kínaiak, ukránok, románok és oroszok.

Hírdetés

Tekintettel az ukrajnai háborúra, érdemes felfigyelni arra, hogy a legutóbbi, 2020-ban készített hasonló témájú felméréssel összehasonlítva az oroszok megítélése romlott, de az ukránoké csak mérsékelten változott.

Az ukránok most, akárcsak három éve a megkérdezett csehek 25 százalékának szimpatikusak. Az ukránok iránti ellenszenv 35 százalékról 32 százalékra mérséklődött. A CVVM arra hívja fel a figyelmet: nem tudni, milyen módon befolyásolta a felmérést az a tény, hogy a háború következtében több mint 300 ezer ukrán menekült él Csehországban. Az ukrán vendégmunkásokkal együtt a jelenleg Csehországban élő ukrán állampolgárok száma meghaladja a félmilliót. Közöttük a kárpátaljai magyarok száma a cseh sajtó szerint néhány százra tehető.

A tizedik helyen levő oroszok után a kedveltségi listát az arabok és a romák zárják. Ez a két nemzetiség évek óta tartósan a legkevésbé kedveltek közé tartozik a cseheknél. Az arabok a csehek nyolc százalékának, a romák pedig öt százalékának szimpatikusak. Az arabok elutasítottsága 56 százalékos, míg a romáké 60 százalékos. A CVVM szerint a két nemzetiség elutasítottsága elsősorban az idősebb generációk, és az alacsonyabb életszínvonalú rétegek körében a legmagasabb.

A szlovákok a Csehszlovákia felbomlása (1992) utáni években rendszeresen az első helyen állnak minden hasonló felmérésben, míg a romák szintén hagyományosan az utolsók. A CVVM elemzése szerint az utóbbi években növekvő tendenciát mutat a vietnamiak, a kínaiak és a magyarok iránti rokonszenv, míg az arabok, az oroszok és a lengyelek megítélése romlik.

Csehországban a legutóbbi, 2021-es népszámláláskor mintegy tízezer ember vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A rendszerváltás utáni első népszámláláskor (1991) még 20 ezren voltak.

(MTI /Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »