Felfüggesztették a sztárügyvéd kamarai tagságát

Felfüggesztette az ügyvédi körökben nagyon befolyásosnak számító Busch Béla, az ELTE egykori oktatójának tagságát a Budapesti Ügyvédi Kamara – derül ki a Pesti Ügyvéd legfrissebb számából. A férfit a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedéssel vádolta meg abban az ügyben, amelynek terheltje Oszter Sándor színművész is. Busch mellett az eljárásnak egy másik ügyvéd vádlottja is van, az ő kamarai tagságát is felfüggesztették. A kamarának a törvény értelmében nem volt mérlegelési lehetősége. A két felfüggesztett ügyvéd tagságuk visszaállításáig nem dolgozhat ügyvédként.

Busch – aki sajtóértesülések szerint a titokzatos miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád ügyvédje is volt – egy 50 milliós pénzlenyúlás hatodrendű vádlottja. A vád szerint egy adócsalás gyanúsítottjaként letartóztatott vállalkozótól közvetítők útján több tízmillió forintot kértek és kaptak azért, hogy a bíró szabadlábra helyezze a vállalkozót, majd azért is, hogy ne szabjon ki rá letöltendő szabadságvesztést. Az ügyben közvetítőként vehetett részt Oszter Sándor is.

Hírdetés

Pénteken a másod- és a harmadrendű vádlottak meghallgatásával folytatódott a vezető bíró személyében történt változás miatt a hónap elején újrakezdett per. Vallomást egyikük sem tett, a bíró a nyomozati iratokból olvasta fel korábbi vallomásaikat. Azokból kiderült, hogy a vállalkozó és ismerősei úgy vélték, az ügyében eljáró, országosan ismert, tekintélyes bíró zsarolja őket. Minden indítványukat elutasította, miközben a közvetítők arról győzködték őket: ha fizetnek, minden jóra fordul.

A letartóztatott vállalkozó felesége fordult végül a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz, amely titkos adatgyűjtést követően feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »