Csillagászati áron kínálják a VIII. és IX. kerületi ingatlanokat

Egyre több időbe telik az ingatlanok eladása a VIII. és IX. kerületek ingatlanpiacán, aminek elsősorban az az oka, hogy elszálltak az árakkal az eladók – állapítja meg a Balla Ingatlan területi szakértője, Hart Erzsébet. Az eladók “hihetetlenül magas árakon kínálják” ingatlanjaikat, és azt várják el az ingatlanközvetítőktől, hogy ezeken az árakon el is adják ezeket.

Valós példát is említett ezzel kapcsolatban. Egy “jó helyen lévő”, második emeleti, 54 négyzetméteres, nem tökéletes, de egészen jó állapotú lakást 24,9 millió forintért akart eladni a tulajdonos. Az értékesítésre azonban csak 3 hónap múlva került sor, mégpedig 21,5 millió forintért, ami 15 százalékos csökkenést jelent a kezdeti hirdetési árhoz képest. Azzal tehát, hogy a piaci árnál lényegesen magasabb hirdetési árral indult neki a tulajdonos az eladásnak, időt veszített, és végül úgyis kénytelen volt reális szintre levinni – vonta le a következtetést a szakember, aki szerint manapság mindez egyre jellemzőbb.

eladó ház, eladó lakás
Forrás: MW

A változó piaci helyzetet persze nem minden esetben ismerik fel a tulajdonosok. Nagyon gyakori, hogy az ingatlanközvetítőt tartják hibásnak, ha a meghirdetett áron nem kel el a lakásuk. Mások pedig számtalan ingatlanirodával kötnek egyidejűleg szerződést az értékesítésre. Akad most olyan eladó ingatlan a piacon, melyet 24 ingatlanos hirdet egyszerre – említette meg Hart Erzsébet.

Nyilvánvaló, hogy nem ez a valódi megoldás, hanem a reális ár meghatározása, hiszen eladni csak az tudja az ingatlanát, aki piaci áron hirdeti. A jelentősen túlárazott lakásokra még érdeklődő sincs.

Hírdetés

Az eladók ennek ellenére sok esetben elengedik azt a vevőt, aki megpróbál jelentősebb mértékben alkudni az irreális árból. Legfeljebb akkor hajlandók csökkenteni az áron, ha már hónapok óta nem találnak vevőre.

Ami a keresletet illeti, Hart Erzsébet nem érzi, hogy számottevő szűkülés következett volna be.

Az igény továbbra is érzékelhető, különösen a másfél-kétszobás, 50 négyzetméter körüli, nem egybenyíló szobás lakások iránt. Ez sokszor fontosabb a vevők számára, mint a lakás mérete. Területileg a VIII.-IX. kerületben leginkább a központi fekvésű utcákban, az egyetemek közelében, illetve a Corvin-negyedben lévő lakások keresettek, de szeretik az emberek a metrómegállók közelében lévő ingatlanokat is. Ezen kívül határozott igény érzékelhető még az olcsó ingatlanok iránt, ez azonban csak idézőjelben értendő, hiszen már ezek is 15 millió forintba kerülnek.

Az érdeklődők próbálják a legolcsóbb vételeket megtalálni, és sokan még azzal is kiegyeznek, hogy a lakás a legfelső emeleten található egy lift nélküli házban, esetleg komolyabb felújítást is igényel. Az állapotot tekintve egyébként szinte minden elkel. A “nagyjából felújított” az egyetlen kategória, amire nincs igazi kereslet, ugyanakkor az “extrán felújítottért” hajlandóak többet is fizetni a vevők – összegezte a Balla Ingatlan szakmai vezetője.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megemelkedett árak miatt egyre jellemzőbbé válik a hitelfelvétel a vevők körében. Az emberek kiegészítik a rendelkezésükre álló összeget egy hitelösszeggel azért, hogy meg tudják venni az igényeiknek megfelelő ingatlant.

Hol járnak most az árak?

A hitelek felfutásának egyik kiváltó oka éppen az áremelkedés.

Egy átlagos, kétszobás lakás a IX. kerületi József Attila lakótelepen például ma már 20 millió forintba kerül. Húszmillió forint alatt már csak “nagyon felújítandó” lakásokat kaphatunk ebben a kategóriában, kicsivel 20 millió forint felett jobb állapotú, költözhető ingatlanokat, 23-24 millió környékén pedig a “nagyon szépeket”. A garzonok esetében az eladási árak mára 12-13 millió forintra kúsztak fel. Ezeket persze meghirdetik tulajdonosaik akár 15-16 millió forintért is, azonban az ingatlanközvetítő még nem találkozott olyan garzonnal errefelé, amely 13 millió forint felett kelt volna el.

A bérlakások piacán ugyanakkor az látszik, hogy mintha kis mértékben, de csökkentek volna az árak. A korábban 130-150 ezerért is kínált, kifejezetten igényesen felújított, kétszobás lakások ma már inkább csak 120-125 ezer forintért találnak bérlőre. Ugyanakkor a központhoz közel eső részeken még mindig 100 ezer forint körül járnak az egyszobás lakások bérleti díjai is. A kínálat azonban továbbra is szűk, a kiadó lakások gyorsan, ismeretségi körön belül bérlőre találnak – közölte Hart Erzsébet.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »