Zuzanna elfordul Orbántól

„A vágy az Orbán-modelltől való elfordulásra” – ezzel a címmel közölte a német közszolgálati műsorszóró Keno Verseck tudósító kommentárját Susanna Caputova szlovákiai elnökké választásáról.

A politikai újonc Caputova Verseck szerint egy olyan trendet mutat, amelyet eddig nemigen vezettek figyelembe a térségben: azt, hogy az emberek a populizmus és a demagógia végét akarják.

Hírdetés

Caputova még alig néhány hónapja szinte teljesen ismeretlen volt, de amikor a felmérésekben kezdett felemelkedni, a kormánypolitikusok nyomban elkezdték rágalmazni azzal, hogy „nem normális orientáltságú”, „szélsőséges liberális”, „a médiamarketing terméke”, stb. De sikerült. Megválasztották Szlovákia államfőjévé a 45 éves jogásznőt és civil aktivistát, aki kívülről érkezett. Egyben ő az első nő az ország élén.

Egy évvel az oknyomozó Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolása után Caputova megválasztása egyértelmű jelzés, hogy Szlovákiában az emberek túlnyomó többsége alapvető változást, a civilek megfogalmazása szerint „tisztességes országot” akar. Az új államfő – mint már az első választási forduló után is –, az országban élő kisebbségek nyelvén is megköszönte a bizalmat, így többek között magyarul és roma nyelven, ami abszolút újdonság Szlovákiában. Győzelmét szerényen, diadalmas retorika nélkül kommentálta. Örül, hogy úgy győzött, ahogyan a politikai aréna sok szereplője lehetetlennek tartotta volna: agresszív retorika, verbális ostorcsapások és főleg populizmus nélkül – mondta. Mindezzel az új szlovák államfő egyértelmű ellenterv a térség populista-demagóg-nacionalista politikusaival szemben, akiket Orbán Viktor képvisel.

(…) Caputova jogászként és civil aktivistaként már bebizonyította, hogy a maffiapolitika elleni harcban van kitartása. Választási kampányában pedig azt mutatta meg, hogy mennyire tudja az embereket mozgósítani céljaihoz. Tisztsége ugyan nem jár túl sok felhatalmazással, de szavának jelentős súlya lesz Szlovákiában. Ha az új államfőnek sikerül politikai és társadalmi célkitűzéseinek akár csak egy részét is megvalósítani, az nem alábecsülendő jelzés lenne az egész térség számára, és fordulatot vezethetne be: az elfordulást az Orbán-modelltől – írta a szerző.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »