Zuckerberg álhírgyárában az oltásellenesek állnak nyerésre

Zuckerberg álhírgyárában az oltásellenesek állnak nyerésre

Az oltásellenes csoportok jó ideje nyomulnak a Facebookon, fizetett hirdetésekben is terjesztik hamis nézeteiket, a platform pedig igyekszik becsukni előttük a kiskapukat – írja a Science magazinra  hivatkozva a HVG, bár ez utóbbi megállapítás nincs szinkronban a valósággal.

Egy friss, 1300 Facebook-oldalt vizsgáló felmérésből azonban az derült ki, hogy az oltáselleneseknek egyenként kevesebb követőjük van ugyan, ám több ilyen oldal létezik, mint kifejezetten vakcinapárti, és az általuk kibocsátott információk gyorsabban is terjednek a (még) nem oltásellenesek körében.

Hírdetés

A tanulmány szerzői szerint ha a mostani trendek folytatódnak, tíz év múlva az oltásellenes nézetek fogják dominálni az online diskurzust. Úgy tűnik, azért vannak előnyben, mert a vakcinapártiak célja csak az, hogy az emberek beoltassák magukat, az oltáselleneseknek viszont mintha minden egészségügyi kérdésre lenne válaszuk. Így könnyebben tartják fenn az érdeklődést saját maguk iránt azok körében, akik még nem döntötték el, hogy melyik oldalra álljanak.

Az oltásellenesség bűn a gyerekekkel szemben – a kanyarós esetek száma a duplájára nőtt

A brooklyni zsidók körében nagy sikert aratott az oltásellenes kampány: szükségállapotot kellett elrendelni miattuk

Sugárban hányt a baba, de az oltásellenes idióta nem engedte, hogy orvost hívjanak hozzá

Dr. Papp Lajos: A védőoltások az emberiség javát szolgálják


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »