Zsidóváltás Trump "béketárgyalói" körében

Lemondott Jason Greenblatt, a Fehér Ház palesztin-izraeli "békemegállapodásért" felelős közel-keleti főtárgyalója, Donald Trump amerikai elnök egyik tanácsadója.

Csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében Greenblatt élete "kiváltságos időszakának" nevezte a Fehér Házban eltöltött három esztendőt, Donald Trump amerikai elnök pedig, Twitter-bejegyzésben méltatva eddigi munkáját, közölte, hogy tanácsadója visszatér a magánszektorba.

"Elkötelezettsége Izrael mellett és a palesztin-izraeli béke lehetőségeinek kutatása iránt nem merül feledésbe" – írta mikroblogjában Trump.

Greenblatt a Trump-vállalatbirodalom egyik alelnökeként és jogi főtanácsadójaként dolgozott mintegy húsz éven keresztül, mielőtt a kormányzathoz csatlakozott. Kinevezésekor csak két évre vállalta a feladatot. A The Wall Street Journal értesülései szerint távozásának kifejezetten magánjellegű okai vannak.

Hírdetés

Távozásának pontos dátuma egyelőre nem ismeretes, de néhány napon belül az amerikai kormányzat nyilvánosságra hozza azt a régóta ígért közel-keleti "béketervet", amelynek kidolgozásában Greenblatt – Donald Trump veje és fehér házi tanácsadója, az ugyancsak zsidó Jared Kushner mellett – döntő szerepet játszott.

Greenblatt az egyik múlt heti Twitter-bejegyzésében jelentette be, hogy a "béketervet" a szeptember 17-én tartandó izraeli választások után hozzák nyilvánosságra. A "béketervről" eddig kevés derült ki, az egyetlen elemét, amit bejelentettek – a helyi gazdaság élénkítését célzó programot – pedig a palesztinok elutasították.

Amerikai sajtóértesülések szerint távozása után helyettese, Avi Berkowitz veszi át feladatkörét.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »