Zsidók megöléséről prédikált a vezető imám Franciaországban

Zsidók megöléséről prédikált a vezető imám Franciaországban

Felmentették az „antiszemita gyűlöletkeltés” vádja alól azt a franciaországi vezető imámot, aki egy prédikációjában olyan vallási szöveget idézett, amely a zsidók megölését rendeli el a muszlimoknak.

A prédikáció napokkal az után hangzott el, hogy hírek szerint az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A zsidó közösség vezetői, akik a prédikációról értesülve megszakították a kapcsolatot Tatai mecsetjével, tiltakoztak az ítélet ellen. Tatai egyébként egy „vallásközi párbeszédet” folytató csoportot vezet, a Civil Párbeszéd Körét.

Franck Teboul, a francia zsidó közösségeket tömörítő CRIF zsidó szupremáciusta szervezet toulouse-i tagozatának elnöke szerint az ítélet emlékeztet arra a közelmúltbeli franciaországi döntésre, amikor nem állították bíróság elé egy párizsi zsidó nő gyilkosát. Az áldozat, Sarah Halimi 2017-es meggyilkolása során az elkövető zsidógyűlölő szidalmakat szórt és Allahról kiabált. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a tettes, Kabili Traore nem volt beszámítható a marihuánától, ezért nem lehet felelősségre vonni tettéért.

Hírdetés

„Még ha meg is ölsz egy zsidót, akkor sem ítélnek el, hanem őrültnek tartanak” – kesergett Teboul a France Bleu című lapnak.

A muszlim közösség vezetői azonban dicsérték a bíróság felmentő ítéletét.

Tatai, aki nem mondott le közösségi tisztségeiről, a muszlim közösség prominens tagjaitól kapott támogatást. A prédikációban, amit filmre vettek, azt mondta, hogy Mohamed próféta „beszélt nekünk a végső és döntő csatáról, amikor Az ítélet napja nem jön el addig, amíg a muszlimok nem harcolnak a zsidókkal. A zsidók a kövek és a fák mögé bújnak majd, és a kövek és a fák azt mondják majd: Ó muszlim, ó Allah szolgája, egy zsidó rejtőzik mögöttem, gyere és öld meg – kivéve a Gharqad fát, ami a zsidók egyik fája”.

Tatai Izrael pusztulását is megjósolta, és azt mondta, hogy Shimon Peres korábbi izraeli elnök 2016-os temetése valójában Izrael temetése volt.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »