Sajátos jelenség Oroszországban: zsidók, akik keresztények lesznek.
Persze mindig volt ilyen folyamat, végülis a kereszténység megalapítói mind zsidók voltak. De a dolog azért érdekes, mert a zsidó nemzetfogalom vallásilag zárt. Azaz a zsidó nemzetnek az lehet a része, aki vagy zsidó vallású vagy vallástalan, de ki van zárva mindenki, aki önként más vallás híve lett. Ez manapság is így van: azonnali izraeli állampolgárságra nem jogosult az, aki önként felvett idegen vallást, az ilyen ember ugyanis idegennek, azaz nem-zsidónak számít, akkor is, ha származásilag 100 %-ban zsidó.
A dolog rendkívül szigorú. Ráadásul Izraelben a családjog vallási alapú, azaz ott az egyes rabbinátusok döntenek, s ezek még szigorúbbak. Így az is megesik, hogy valaki az állam szerint zsidó, míg a rabbik szerint nem az. Azaz bevándorolhat, kap állampolgárságot, de aztán a családi jogban idegennek számít.
A lényeg: aki zsidó, az nem lehet semmiképpen keresztény hívő, ezzel kizárja magát a nemzetből.
Mégis akadtak ilyen emberek. Ehhez persze az is kellett, hogy létezzen állami nyilvántartás a nemzetiségekről, az állam pedig nem vallási hatóságok alapján dönt, hanem leszármazási alapon. Mint amilyen a cári orosz és a szovjet rendszer volt. A mai orosz rendszerben már nincs hivatalosan nyilvántartott nemzetiség, de a szovjet időben volt és ez benne volt minden személyi okmányban. Amikor szovjet iskolába jártam 1980-1985 között, az osztálynaplóban is benne volt ez, de minden diák ellenőrzőjében is szerepelt a „nemzetiség” rovat.
A gyakorlatban ez úgy ment, hogy a gyerek örökölte szülei nemzetiséget, s ha a szülők különböző nemzetiségűek voltak, akkor meg választani lehetett a két nemzetiség közül.
A gorbacsovi időszak ismét lehetőséget adott a kereszténység nyílt terjesztésére. Ekkor lett ismert egy Alekszandr Meny nevű pap, aki nemzetiségileg 100 %-ban zsidó. 1935-ben született Moszkvában, az édesanyja érdeklődni kezdett a kereszténység iránt, így 1941-ben titokban megkeresztelkedett, s magával együtt a gyerekét is megkereszteltette. Az érdeklődés a gyerekben is meglett, így papi pályára ment. A gorbacsovi idők előtt keresztény szamizdattal is foglalkozott, majd 1985-től országosan ismert lett. Részt vett az Orosz Bibliai Tanács működésének felújításában 1990-ban, s egy teljesen új szervezet, a Szent András Teológiai Intézet megalapításában, ennek ma már elismert egyetem státusza van. De munkásságának alapján született meg az „Örökség Intézet” is, ahol bárki tanulhat vallást, s vonatkozó tárgyakat, ez teljesen ingyenes, azaz a tanulóktól elvárt pénzügyi támogatás, de mindenkire rá van bízva, mennyit engedhet meg magának.
S ráadásul a legtöbb előadást felveszik, majd felteszik az internetre.
Persze itt is azonnal szembe ötlik az orosz megalománia, persze ez itt pozitívum. Ahogy az orosz tv-sorozatok több tucat részből állnak, a tv-viták 3 órásak, itt is ez van. Csak egy példa: pl. az egyik kurzus csak Mózes 1. könyvével foglalkozik, s 75 órás az egész: szinte szavanként elemzik, sokszor még összevetve az eredeti szöveget a fordításokkal.
Ahhoz, hogy az ember végig hallgasson minden anyagot kb. 5 év kellene, napi 2,5 órás hallgatást figyelembe véve, szóval reménytelen program. Én kb. az anyagaik 15 %-át hallgattam meg eddig, s rendkívül sokat tanultam belőlük.
Az „Örökség Intézet” előadói között is több zsidó van, egyesek éltek Izraelben is, mint tudósok persze – hiszen a vallási ok miatt ők nem vándorolhatnak be -, ennek az az előnye, hogy az egyes szavak jelentését jobban ismerik, mint aki csak a könyvtárban tanulta a hébert, ahogy ez egy átlag pap vagy teológus esetében szokott lenni.
Meny atya esetében egyébként a viszonyulás hozzá nem egyértelmű Oroszországban. Rengeteg híve van, de sokaknak nem tetszik mégse. A kritika ellene, hogy – bár csak a kereszténységet, s nyilván annak ortodox változatát, tekinti az igazság letéteményésének – részben igaznak tekinti a zsidó vallást, más keresztény felekezeteket, sőt más vallásokat is, azaz egyfajta ökumenista. Szerintem ez a dolog teljes félreértése. Ökumenizmus ugyanis van kétféle:
- modernista: mely szerint senki se tudhat semmit biztosan, azaz mindenkinek lényegében igaza van, felesleges eleve a kérdéssel foglalkozni, mindenki higgyen amit akar,
- tradicionalista: minden vallásban kell, hogy legyen egy közös igazság mag, hiszen az ember lelki élete azonos mindenhol, a vallás pedig ezt elégíti ki;
s természetesen Meny követői az előbbit határozottan elvetik, míg az utóbbit hirdetik.
A hivatalos orosz egyházi vezetés – maga Kirill pátriárka is – pozitívan értékeli Meny munkásságát, az is felvetődött, nem lenne-e időszerű a szentté avatás.
Nekem személyesen ez a kör sokat adott. A másik ember, akit nagyra értékelek e területen az az amerikai Seraphim Rose atya (eredeti nevén: Eugene Dennis Rose, eredetileg protestáns homoszexuális, aki megtért 18 évesen), bár Seraphim esetében néha érzem a túlzott agresszívitást, ami persze érthető korábbi élete miatt: aki nagyon mélyből jön, az hajlamos saját előélete miatt nagyon mérges lenni arra, aminek maga is részese volt.
Én máig majdnem minden nap hallgatok valamennyit az előadásokból – s szinte mindig megtudok valami újat, amire nem gondoltam korábban. Hogy érzékeltessem a mennyiséget: csak az összetömörített hanganyag kb. 100 GB nálam.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
