Zsidócsicska államelnök lesz Brazíliában is – a "Messiás" már le is tette az első hűségesküt

Zsidócsicska államelnök lesz Brazíliában is – a "Messiás" már le is tette az első hűségesküt

Néhány nappal ezelőtt Brazíliában az ottani zsidók többsége és a baloldaliak által szélsőjobboldalinak, sőt fasisztának tartott Jair Messias Bolsonaro egykori ejtőernyős katonatiszt nyerte meg az elnökválasztást. Izraelben örülnek Bolsonaro győzelmének, mert már a választási kampány idején, sőt még korábban is, többször elkötelezte magát Izrael mellett, illetve a palesztin állam megvalósítása ellen. A palesztin állam létesítésének gondolatáról cinikusan nyilatkozik, miközben a Jiszráél Há-Jom című izraeli lapnak nyilatkozva hűségesküt tesz: a zsidó állam az ENSZ-ben szinte minden Izraelt érintő szavazáskor számíthat Brazília támogatására.

Jair Messias Bolsonaro, Dél- és Latin-Amerika legnagyobb területű és legnépesebb országa, Brazília nemrégiben megválasztott elnöke 2019. január 1-jén lép hivatalba. Az addig hazájában is csak kevesek által ismert, 63 éves katona-politikus a külföldi sajtóorgánumok közül az első interjút a Likud párt szócsövének is mondott Jiszráél Há-Jom (Izrael Ma) című izraeli lapnak adta. Bolsonaro a Bo’áz Biszmut izraeli újságíróval folytatott beszélgetés elején fontosnak tartotta hangsúlyozni: az Izrael iránti rokonszenve, s Jeruzsálem státuszával kapcsolatos ígérete nem csupán választási kampányfogás volt. (Magyarán, a zsidók most eljött messiása Donald Trumphoz hasonlóan el fogja ismerni a megszállt Kelet-Jeruzsálemet is magába foglaló Jeruzsálemet Izrael Állam fővárosának – H. J.)

Az interjú elején az izraeli újságíró névetimológiai magyarázattal kedveskedett a néhány nappal ezelőtt megválasztott brazil elnöknek. Az egyik keresztneve, a Jair, héberül azt jelenti, hogy megvilágosít, fényt ad, világít. (A másik, rendkívül szerény héber keresztnevéhez, a Messiáshoz nem kell különösebb magyarázat. Mi viszont az első keresztneve magyarázatához hozzátesszük azt, amit az izraeli újságíró nyilván nem tett: Szent Márk evangéliumában is olvasható a történet, amelynek egyik szereplője, a capernaumi zsinagóga elöljárója, egy Jáir-ből latinosított Jairus volt, akinek 12 éves, halott lányát Jézus a következő arameus szavakkal támasztotta föl: Tálitá, kumi! – Leányka, kelj föl! – טליתא, קומי).

Hírdetés

A hazájában erőszakos és sokszor trágár szavakat használó emberként ismert Jair Messias Bolsonaro ezután az izraeli lapnak eldicsekedett, hogy két esztendővel ezelőtt már járt Izraelben (ahol a Kneszetben, az izraeli parlamentben is fényképezkedett – H. J.), de szándékában áll visszatérni a Szentföldre. Elmondta, hogy megválasztása után, a héten Izrael brazíliai nagykövete kétszer is fölkereste, s ő pedig nagyon örül, hogy Izrael hivatalos képviselője ilyen szívélyesen viszonyul hozzá. „Szeretem Izrael népét és Izrael Államát, s ezért biztos lehet benne, hogy 2019-től kezdve elnökként a két ország közötti közeledést és az igen gyümölcsöző együttműködést fogom szorgalmazni”, jelentette ki a cionisták legújabb csicskája.

Brazília izraeli, illetve Palesztina brazíliai nagykövetségének jövőjéről szólva Bolsonaro ezt mondta: „Izrael egy szuverén, független állam, s ezért ha önök Jeruzsálemet jelölik ki az ország fővárosának, akkor mi is ehhez tartjuk magunkat. A választási hadjárat során megkérdezték tőlem: akkor is így vélekedem-e majd, miután megválasztanak elnöknek? A válaszom az volt, hogy igen, mert csak Izrael, s nem mások dönthetnek az ország fővárosáról”, jelentette ki a megválasztott elnök, majd cinikus hangon áttért a palesztin nagykövetség kérdésére: „A palesztin nagykövetség épülete túlságosan közel van az elnöki palotához… Egyetlen nagykövetség sem lehet ilyen közel az elnöki palotához, s ezért szándékunkban áll elköltöztetni a jelenlegi helyéről. Másrészt pedig Palesztinának előbb el kell nyernie az állami függetlenségét ahhoz, hogy jogot formálhasson nagykövetség fenntartására”, jelentette ki Bolsonaro.

Bolsonaro nyilván tisztában van azzal, hogy Palesztina eddig miért nem nyerhette el a függetlenségét, s hogy ez a helyzet továbbra is így marad, az izraeli lapnak pedig kijelentette: „Biztos lehet abban, hogy az ENSZ-ben önök mellett szavazunk. Persze tudom, hogy legtöbb esetben a szavazásnak szinte csak jelképes jelentősége van. Biztosak lehetnek benne, hogy az ENSZ-ben számíthatnak a mi támogató szavazatunkra szinte minden Izrael Államot érintő témában”, ígérte meg az izraeli lapnak a zsidócsicska Jair Messias Bolsonaro, a most megválasztott brazil elnök.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »